teach me something - Gracie - Üres tanterem

Admin Hozzászólások száma : 38

Basszus.. ekkora szemétséget. Odakint mindenki a parkban iszik, plázába jár vagy éppenséggel azt csinál amit szeretne. Én meg kénytelen vagyok itt rohadni a suliban egy különórára várva. Szombaton…
Igen az a szemét diri rohadtul megszivatott. Kitalálta, hogy mivel a jegyeim nem éppen tartoznak a felsőkategóriás jegyek közé, ezért kénytelen vagyok ezen a szombaton bejönnöm a suliba, hogy különórákat vegyek drámából, és angol nyelvből. Értitek DRÁMÁBÓL és ANGOL nyelvből. Két olyan alaptárgyból, melyet az ember akkor is ken-vág, hogyha álmából ébresztik fel. Mert még ha esetlegesen atomfizikából vagy metafizikából esetlegesen alkoholizálásból, vagy valami hasonlóan érdekes tárgyból lenne, és be tudnám vonni Freddiet vagy JJ-t is az teljesen király lenne. De neeeeem, az a picsa kitalálta, hogy a dráma és angol miatt kell itt ülnöm. A lehető legnevetségesebb indokkal próbál visszavágni, és elvenni az egész napom. De ezt még visszakapja… ha harc hát legyen harc. Ráadásul, vagy szerencsémre nem az egyik tanár fogja tartani a mai különórát, hanem az egyik diák. Szóval egyszerűen megoldható a képlet. Ha valami kocka kölyök jön, akkor megfenyegetem, hogy ha nem fogja be a pofáját arról, hogy nem lett megtartva az óra akkor megverem. Ha pedig valami (szép) csaj lesz az, akkor még bevetem a „the pussy mant” és csak utána lépek le. Igen ez lesz a legjobb terv. De addig sem ártana elfoglalnom magam valamivel. Meghúzom a magammal hozott laposüveget, melynek tartalma valami igazán ütős pia magyarországról. Egészen finom, ráadásul sokkal jobb mint a vodka. De sajnos nem sikerült nagy mennyiségben hozzájutni, mert baromi drága. Úgyhogy elrakom későbbre, és felbontok egy üveggel a szintén magammal hozott olcsó angol sörből. Semmi íze sincs, de tele ha sokat iszol belőle akkor elégséges alkoholmennyiséget tud biztosítani. Rágyújtok egy szál cigire, és kényelmesen végigdőlök a padon amin eddig ültem. Ha már itt kell lennem ahelyett, hogy a srácokkal készülnék az esti bulira, vagy valami jó csajt döngetnék, akkor már megpróbálom kényelmesen átvészelni. Lesz ami lesz..

Cook & Grace

Muszáj? Nem, lehet hogy senki nem hiszi el, de én tényleg nem önként és dalolva jelentkeztem arra a nemes feladatra, hogy nálam gyengébb jegyekkel rendelkezőket korrepetáljak. Igaz, szép gesztus, meg minden, gyakorolhatom a Teréz-anya-szerepeket, de ma annyira nincs kedvem a dologhoz. Szombat van! És James Cook? Váó. Szívesebben mennék át Livékhez, az anyja már megint valami hosszúhétvégén van (ezúttal, valami izé…gyógyító kristályok dologba habarodott bele? Ó, már én sem tudom tartani vele a lépést, pedig kedves nő. Vagy nem?), és utálok kimaradni dolgokból. Már így is rémes, hogy két éve ismerem őket, de még egyetlen egyszer sem jártak nálunk. És nem tudják, hogy kicsoda az én kedves papám. Ennyi már nekem bőven sok, amit egy barátság hátlapjára felírhatok, nem akarom megkapni majd már megint, hogy milyen stréber, jó kislány vagyok…alkalmasint kénytelen vagyok szembenézni a ténnyel, hogy a legtöbb ember, aki azt hiszi, hogy ismer, egyáltalán nem is ismer…igen, ez nekem is büntetés. Apa nem szereti az „úgynevezett barátaimat”, ahogy ő hívja őket. Utálom, hogy rajtam tartja itt a szemét. És nem tehetek semmit, mert megbántani mégsem akarom…
Kihalászom a könyveimet a szekrényemből, belepakolom azokat, amiket itt akarok hagyni, és kelletlenül a vállamra csapom a táskámat. Na gyerünk, gyerünk, gyerünk már, egy kicsivel több lelkesedést Gracie! Elvégre Shakespeare-ről van szó, és én szeretem Shakespeare-t, és egyébként is, nem roppant mulatságos, hogy én korrepetálok valakit, aki egy évvel felettem jár, és többet kellene tudnia a Hamletről? Azért na, van benne egy kevéske elégtétel…mindig is az angol és a dráma volt a kedvencem. Az algebrát gyűlölöm. De persze, olyasvalakinek, mint nekem, jobb ha semmilyen tárgyból nincsenek olyan jegyeim, amik szülői panaszokra adnának okot. Főleg mióta Professzor Blood betette a lábát a Roundviewba. Nem érti ezt senki. Én viszont tudom, hogy nem szabad félrelépnem. Még ha néha szeretnék is, kilépni a saját árnyékomból. Ki a fene akarna visszamenni a világ végére, egy csupa ronda lány lakta bentlakásos iskolába, ahol mindennek birka-szaga van…?
Felszegem az államat, eltökélve, hogy gyorsan túlesek ezen az egészen, és igenis megpróbálok valami hatásos előadást levágni arról, hogy Shakespeare egyáltalán nem csak egy furán beszélő lúzer. Mesemondó ő is, mint az irodalom egyéb nagyjai és én…szeretem a meséket.
- Elnyomnád, kérlek…? – igen, az első mondatom, ahogy belépek az üres tanterembe, és a cigarettafüst mellett még érzem valami tömény jellegzetes szagát. Egy kicsit ez így képen csap. Kérdő pillantásom a fiúra vándorol, és már előre tudom, hogy ez nem lesz egyszerű. Hallottam én a becses James Cookról, hogyne hallottam volna? Valljuk be. Nem éppen azonos a súlycsoportunk. Nem mintha bármi gondom lenne a dohányzással, vagy bármi mással, de mondanom sem kell: számomra ezeknek a dolgoknak csak az iskolán kívül van helye. Itt nem. Csak ott, ahol engem nem figyel senki… – És…nincs nálad semmi…könyv? – kérdezek, de ez sokkal inkább megállapítás, ahogy felmérem Cookot. Egyszál magában és a sörével.