Igazgatói - Roxanne

- Kop kop van itt valaki? – kopogok be az igazgatói iroda ajtaján. Persze tudom, hogy nincs itt senki. Ebédidő van, direkt jöttem ilyenkor. De ha esetlegesen lenne itt valaki akkor tökéletes kifogásként hangzana, hogy az igazgatónőt keresem. Elmosolyodok ahogy belépek és behúzom magam mögött az ajtót. Tökéletes, mostmár csak körül kell néznem, hátha találok valamit, amivel később ha úgy alakul meg tudom zsarolni az igazgatónőt, ha valami miatt ki akarna rúgni. Bár nincs sok esélye, de ha találok valamit akkor az biztosítani fogja számomra, hogy bármit büntetlenül megcsinálhassak, amit csak szeretnék. Gyorsan az ablakhoz lépek, és leeresztem a redőnyt, hogy ne láthasson be senki kintről. Nem lenne jó, ha valaki olyan meglátna és esetlegesen riasztaná a megfelelő személyeket, mielőtt eltűnhetnék innen. Akkor pedig pont az történne, amit megelőzni próbálok, kirúgnának. Előhalászok egy nyalókát bekapom, és a fiókokhoz lépek. Itt van a legkisebb esély arra, hogy találjak valamit. Csupa unalmas dolgot tartanak ott más diákok betegségeiről. Olyan dolgok, melyeket még a diákok ellen sem tudok felhasználni, nem hogy a diri ellen. Mivel semmi érdemlegeset nem találok, gyorsan továbblépek. A szekrény következik, teletömve a diri ruháival. Feltúrom azokat is, de csak egy pénztárcát találok benne. Más körülmények között lenyúlnám a tartalmát, most azonban könnyen lebuktathatna, hiszen egyből feltűnne, hogy járt itt valaki. Nekem pedig most fontos, hogy a keresésem észrevétlen maradjon. Már lassan fél órája keresek, közben feltúrtam az egész szobát, azonban nem találok semmi különöset. Mérgemben leülök az asztalhoz

'Dear Cook'

Ez csak természetes. Minek kell nekem ilyet mondanom? Egyáltalán. Mi az, hogy az egyik olyan diák vagyok, akit talál elég értelmesnek ahhoz, hogy megtegyem, amire meg akar kérni. Igen, van, hogy ez igazgatónőnek elmennek otthonról. gyakran előfordul vele az ilyesmi, de hát. Nézzük el neki. Bosszúsan sétálok felfelé az irodájához, a papírokkal együtt, amiket a kezembe nyomott. Hm. Kedves, nagyon kedves. Tuti, hogy van legalább 10 kiló, amit cipelek, de nem, nem panaszkodom. Végül is, ezek az alkalmak tökéletesek arra, hogy ha az ember körül akar nézni kicsit az iratok között, hátha talál valami roppant érdekeset akár a társairól, akár a tanárairól. Ki az, aki ezt képes ezt elmulasztana? Mert az nem normális. Kb. fél órányi próbálkozás után - oké, nem volt annyi, de attól még sok soknak tűnt! - sikerül kinyitnom az ajtót, a papírkötegekkel a kezemben is.
- Cook? - lépek be a szobába, és azonnal megakad a szemem, az ott ücsörgő srácon. Hát, hogyne. Végül is, illetéktelenül is be lehet hatolni ide. - Mit csinálsz itt? - kérdezem, miközben megszabadulok a papíroktól.