Otis Trent

Becenevek: Neked csak Trent.
Kor: 22 év
Foglalkozás: alkalmi melók
Iskola: egyetemi halasztás
Év: másodévnél elakadva
Csoport: Kívülálló
Play by: Evan Peters

xxx

Szeret: A frissen főtt kávé illatát --- magát a frissen főtt kávét --- szintetikus kábítószereket --- pszichoanalízist --- virágboltokat --- blogokat --- felhőket.
Nem szeret: A káromkodó lányokat --- erőszakot --- gyorskajákat --- hipstereket --- modern irodalmat --- szakbarbárokat.
Titkok: Az orvosi egyetemet másfél éve szünetelteti, anyja halála óta. Gyűlöli az apját, mert életében csalta az anyját, halála után pedig kábé hetente váltogatja szexuális partnereit. Orvosira járó haverjaival recepteket hamisíttat. Doctor Who fan.
Pár szóban rólam: Ha igazán tudni akarod, angolosan szar a humorom, általában mást mondok, mint amit valójában gondolok, sokat káromkodok, imádok aludni, utálom a nők elleni erőszakot, amiért gyakran hívnak puhapöcsnek, köcsögnek, vagy buzinak, pedig tudtommal egyik sem vagyok, inkább csak lusta, és gyűlölök magamról beszélni, szóval ezt a részt most ennyivel lerendezem. Bocs.

xxx

Haj: Szőkés-barnás
Szem: Kék
Különleges ismertető: Nem kifejezetten…
Pár szó a kinézetemről: Nos, lényegre törően mondva a testalkatom tökéletesen lefedi az átlagost - de nem az amerikai átlagot, miszerint száz kilónál kezdődik csak a bal lábam, hanem az az arányos, se nem kövér, se nem sovány, nem is izmos, igazából maszturbálni sem lehet rá kategória. Az arcom első blikkre olyan, mintha egy macskát kereszteztek volna egy kopasz majommal - azért kopasz majom, mert az átlagosnál kevesebb szőr nőtt testem különböző pontjain, ezt a tényt viszont kellemesen kompenzálom hajammal. Ruházkodásom kimerül a farmer-pulcsi-ing-póló kombinációban, illetve a tornacipő imádatban. És ennyit kell tudj rólam.

Otis Trent

Történetem

Negyvenhét perc. Gratulálok, új rekord.
- Nem foglak minden egyes alkalommal kihozni, valahányszor lesittelnek.
Fáradtan bevágódtam az anyós ülésre. Nem néztem rá. Nem tudtam ránézni. Idegesen, zavartan, bűntudattal, elmélyültem a lábaimat kezdtem bámulni. Halkan hümmögtem, a hajamba túrtam, óvatosan nyeltem egyet – szóval próbáltam úgy viselkedni, mint aki valamin gondolkodik, csakhogy ennyivel kevésbé érezzem magam kínosan. Hogy őszinte legyek, egyáltalán nem így képzeltem a viszonttalálkozást. Sőt, ha jól belegondolok, álmodni sem mertem arról, hogy valaha látom még őt. Vagy, hogy, akarom látni, vagy ő akar látni engem…
Hátradőlt, közben lassan, halálosan lassan kifújta a levegőt. Az a tipikus, kínos, végzetes csend, amit megannyiszor elszenvedtem már pontosan azelőtt, hogy lecsapott volna rám azokkal a tipikus, kínos, végzetes kiborulásaival. A fogát csikorgatta, én meg azt számolgattam, hogyha mindenképpen el akarom kerülni a rám leselkedő szenvedéseket, most kéne valami olyasmibe kezdenem, hogy „Sajnálom, hogy számodra egy csődtömeg vagyok, apa.”, vagy „Ne haragudj, hogy már megint elbasztam, apa.”, vagy… öhm… nem is tudom.
- Csak küldd a számlát, és felejtsük el ezt az egészet. – oké, nem ezek voltak azok a szavak, amiket használni akartam. Hogy mondhattam ekkora hülyeséget? Nem az a célom, hogy csak egy kicsivel utáljon kevésbé ahhoz képest, mint amennyire utálhatna? A francba, a francba, a francba, a…
- A francba is, Otis! – akkor ő most tud olvasni a fejemben, vagy véletlenül káromkodik ugyanúgy, mint én? – Te is tudod, hogy kicseszettül nem a pénz miatt érdekel a dolog. Amit csinálsz… az egyszerűen nem elfogadható. Mikor akarsz végre normális életbe kezdeni?
- Igazából rendesen adózom. Innentől nem értem, hogy mi a problémád az életemmel. – megint csak nem ezt akartam mondani. Illetve, fejben sokkal jobban hangzott.
- Cseszd meg, Otis! Ha olyan kurvára rendben lenne az életed, nem félévente egyszer látnálak, és kurvára nem a sitten kéne…! Mit gondolsz, meddig csinálhatod ezt így? – Pár pillanatig egyikünk sem szólt semmit. Már hozzászoktam, hogy van, amikor csak ordítani tud velem. Igazából nincs is semmi okom rá, hogy felháborodjak ezen. Igaza van, nem?
Apa újra sóhajtott egyet, majd kimérten folytatta: - Csak azt tudnám, hogy végül is akkor velem van bajod? Gyűlölsz engem, vagy mi van? Anyád halála óta miért nem lehet egyetlen egy rendes beszélgetésünk sem?
- Tudod, ez nem csak rajtam múlik.
- Én pedig úgy érzem, minden tőlem telhetőt megtettem.
- Csakugyan? Akkor… - „talán nem is érdemes próbálkoznunk”, „bekaphatod a faszomat”, „feltalálhatod az időgépet és használhatnál gumit, ahelyett, hogy hagyod, hogy megfoganjak, vagy elintézhetnéd, hogy anya ne legyen halott”, „kezdjük itt és most tisztalappal az egészet”, „tudd meg, hogy én is igyekszem”, „tudd meg, hogy én próbálok megfelelni neked”, „basszad meg” – azt hiszem, inkább taxival megyek.
És ugyanolyan gyorsan, mint ahogy beszálltam, kiugrottam a kocsiból, és rohanni kezdtem az utcán felfelé. Pár másodperc múlva hallottam, ahogy a motor beindul, és elindul velem ellentétes irányba.