Amanda Addams

Becenevek: Amy, de nyitott bármi újra
Kor: 18
Foglalkozás: Tanuló, egy étteremben dolgozik
Iskola: Badminton magániskola
Év: 4
Csoport: Diák
Play by: Hilary Duff

xxx

Szeret: Szeretek olvasni, naplót vezetni, félreeső helyeken sétálni. Mostanában megszerettem a főzést, sütést is. Blair a legjobb barátnőm, őt igazán szeretem. Szeretnék eljutni Párizsba és mihamarább elköltözni a szüleimtől. Vagy talán megszökni.
Nem szeret: Nem szeretek templomba járni, se az utána lévő családi ebédeken részt venni. A kelbimbót és a pókokat sem szeretem. Utálom az erőszakos embereket, a diszkriminációt és az elhamarkodott ítéleteket.
Titkok: Titkolom a szülei előtt, hogy már nem hiszek Istenben, az okát pedig az egész világ előtt titkolom.
Pár szóban rólam: Alapvetően nem vagyok a legszociálisabb, de ez valószínűleg azért is lehet, mert a szüleim keményen fognak. Inkább álmodozónak mondanám magam és elképesztően profi hazudozó vagyok, az évek magtanítottak. Magamat amolyan „nem maradhatok sokáig, haza kell mennem” lánynak tartom, még akkor is, ha igazán ezt így sosem mondom ki, csak lelépek, a lehető legstílusosabban. Régen, még kicsinek meséket találtam ki, hogy miért vannak így a dolgaim, de már inkább csak kikerülöm a magyarázatot.

xxx

Haj: Hajam szőke, alapvetően egyenes, de néha hullámokba szedem. Körülbelül a hátam közepéig ér. Egyszer talán majd barnára festetem, ki szeretném próbálni.
Szem: Barna
Különleges ismertető: Nincs
Pár szó a kinézetemről: Nem vagyok különösen magas, nem hordok kihívó ruhákat, nem sminkelek túl erősen… otthon. Amint el tudok úgy szabadulni, hogy teljesen kikerüljek a szigorú megfigyelés alól, máris előszedem a valódi énem. Sajnos ez nagyon ritkán fordul csak elő.

Amanda Maria Addams

Történetem

- Dicsértessék a Jézus Krisztust! – mondom, miközben belépek a gyóntatószékbe. Hát megint elérkezett a misenap, persze áldozás előtt kötelező a gyónás, hát remek. Most mit gyónjak meg? Sajnálom, de tegnap megettem egy duplacsokis muffint ebéd előt… Sóhajtva térdelek le. Keresztet vetek. - Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. – Morgen atyát körülbelül tíz éve ismerem. Pár hetente el is szokott jönni hozzánk teázni, azt mondja, hogy a szüleim nagyban elősegítik a közösség fejlődését. Anya rendszeresen szervez közösségi eseményeket, apa pedig minden alkalommal önkénteskedik a karbantartási és fejlesztési munkákban. Azt hiszik elmondok neki bármit is? Nincsen szükségem semmilyen feloldozásra. - Gyónom a mindenható Istennek és neked lelki atyám, hogy utolsó gyónásom óta ezeket a bűnöket követtem el. Egy hete gyóntam utoljára. – Talán már az atya is unja a minden heti találkozást, de én biztosan. Még a tanáraimmal sem beszélgetek annyit, mint vele, de igazából a szüleim mindenképpen belöknek ide, szóval körülbelül mindegy, hogy mit akarok. – A héten kétszer nem ébredtem fel időben, így a reggeli imádkozással elmaradtam – vallom be, mert hát tudom, hogy ilyenkor mondani kell valamit, a szüleim talán még az időt is mérik, hogy mennyi ideig vagyok bent. Azt persze nem kötöm az atya orrára, hogy Blair-el kiszöktünk az éjjel és a parkban ittunk, meg beszélgettünk. Utána tényleg nehéz lett volna felkelni. – Az iskolában többször figyelmetlen voltam és veszekedtem édesanyámmal. Tiszteletlen voltam, s a vacsora hiányát éjszakai titkos nassolásra cseréltem. – Mondom tovább a csomó semmiséget, amiket biztos anya is el fog mesélni, vagy már el is mondott, szóval most mindenki megnyugodhat. Megint nem tetszett neki sem az öltözködésem, sem lényegében semmi, ami velem kapcsolatos. Arra ítélt, hogy minden nap, iskola után az üzletben kell majd neki segítenem. Van egy fűszer és gyógynövény sarkunk, a szüleim nem hisznek a tablettákban és egyéb gyógyszerekben, méregnek tartják. Ha tudnák, időnként mi meg nem fordul a közelemben… - Előfordult, hogy obcén szavakat használtam és bosszúsan viselkedtem. – Lassan kezdek kifogyni a hülyeségekből, ráadásul arra is figyelnem kell, hogy mindig egy kicsit eltérjek az előzőtől. Soha nem mondok konkrétumokat, azt sem mondtam el… Kicsit elakadok, pár pillanatig csak nézek magam elé. Két éve volt egy fiú, akit nagyon szerettem. Tudta, hogy miért kell trükköznöm minden nap és megértett. Aztán… meghalt. Egy buliban. Megkéselték. Akkor volt az utolsó csepp a pohárban és elfordultam az egyháztól. Nem, azt hiszem ennyi volt, nem tudok többet mondani. – Több bűnömre nem emlékszem. – fejezem be, de az atya szavaira nem igazán figyelek. Sosem szoktam, inkább elmerülök a saját gondolataimban és emlékeimben. Nem voltam ott, addigra már eljöttem a buliból. Elkísért, de visszament.

- Teljes szívemből szánom és bánom minden bűnömet, mert azokkal az én jó Istenemet megbántottam. Erősen fogadom, hogy Isten segítségével a jóra törekszem, és a bűnöket kerülöm. Ámen. – Ez a rész már csak automatikusan folyik ki a számból. Már nem is igazán figyelek. Csak megszokás, bevésődés, vagy mi. Csak túl akarok rajta lenni, a szüleim úgy is meggyónják helyettem is a bűneimet, ami valahol ott kezdődik, hogy megfertőzött a 21. század légköre, vagy mi. Az atya feloldoz, kiró egy adag feladatot, amivel majd bűnbocsánatot nyerek, majd elbocsájt. Keresztet vetek és már éppen indulnék ki, amikor eszembe jut valami. – Atyám, kérdezhetek? – Lényegében meg sem várom válaszát, már teszem is fel a kérdést. – A vallási fanatizmus hol kezdődik? Az bűnnek tekinthető? – Teszem fel a kérdést, majd várakozóan nézek rá. Megdöbben és elgondolkodik. Azt hiszem, erre a válaszomat nem fogom megkapni, de végre kiböktem. „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy… Ámen.”