Milo D. Howland

Becenevek: Milo. Igen, így egyszerűen Milo.
Kor: 18
Foglalkozás: tanulok, néha szórólapokat osztogatok délután.
Iskola: Roundview
Év: 4
Csoport: diák
Play by: Alan Ashby

xxx

Szeret: Macskák, könyvek, zene, sárgadinnyés rágó, képregények, mesehősök, háromszögek. A háromszögek baromi jók.
Nem szeret: Figyelem, sport, családi élet.
Titkok: Kapcsolatfüggő vagyok és több mint három különféle fóbiám van. Fuck me, right?
Pár szóban rólam:
Mikor hat éves voltam, mindig a konyhaasztalnál rajzoltam, rengeteg zsírkrétám volt, ám amint hetet ütött az óra mániákusan felpattantam, szétszórva mindet a szőnyegen, és addig tomboltam az ajtóban, amíg apám haza nem ért. Folytattam az eszeveszett ugrálást akkor is, mikor átlépte a küszöböt, félre tolt, nehogy megöleljem és a konyhába ment és töltött magának egy pohár Whiskey-t. Anyám minden szabadidejét a dolgozószobájában töltötte, legtöbbször festett vagy rajzolt valamit, mindeközben én a kanapén ülve családi kiszerelésű M&M-et ettem a kanapén, és Jerry Springer show-t néztem. Azt hiszem, hogy nem kell részleteznem, hogy miért vagyok olyan, amilyen.

xxx

Haj: Vörös, kócos, szabad akarata van.
Szem: Mogyorószínű. Nem tudom, hogy az most akkor barna vagy zöld, szóval maradjunk a mogyorószínűnél.
Különleges ismertető: Van egy karika az orromban, jó pár színes ábra a testemen és igen, répaszínű a hajam.
Pár szó a kinézetemről:
Úgy nézek ki, mint egy kobold. Tizennyolc évesen elértem a százhatvankilenc centis végmagasságom, és nem is vagyok valami nagy darab ember, úgyhogy tényleg kísértetiesen hasonlítok egy hobbitra . Van egy halom fekete-fehér és szürke cuccom, mintás, feliratos, bandás, szakadt, igazából mindegy, nem fordítok nagy figyelmet neki, legtöbbször csak kiveszem az első ruhadarabot a szekrényből és felveszem. A lábamon tornacipő van, a fejemen napszemüveg. Az esetek nagy részében szaladok, mert mindig késésben vagyok, huss, csak egy narancssárga csíkot látsz, és már ott sem vagyok, nagyon gyorsan mozgok, ha akarok. De ha tehetem, akkor nem akarok.

Milo Dane Howland

Történetem

Dübörgő zene, tomboló tömeg. Egymást taposó emberek, ütemesen pulzáló zaj. Vakító fények, ismeretlen arcok. Lökdösődnek, tolakodnak. Vonagló alakok, fülledt levegő. Mi ez? Sosem jártam még itt, mi ez a hely?
Színes papírpoharak, mindegyikben más van. Erős, tömény, finom, rossz, jó, édes, keserű, kevés, sok, átlátszó, színes, buborékos, sima. Egy közös van bennük, mind marja a torkom. Nem jó, nem kellemes, nem kérek többet. Újabb pohár a kezemben, és még egy, és még egy. Mind kiürül. Miért csinálom ezt? Sosem ittam még ennyit. Apám alkoholista, és én nem akarok olyan lenni, mint apám.
Úgy volt, hogy csak egy kicsit iszunk. Semmi durva, semmi kellemetlen. Néhány ital, hogy egy kicsit felpezsdüljünk. A jókedv miatt, a hangulat miatt. Egy pohár, legfeljebb kettő. Most mégis rosszul vagyok. Fáj a torkom, fáj a fejem. Kavarog a gyomrom és furcsán forog a föld. Eltűntek a körvonalak, lassan egybemosódik minden.
Különös bódulat, egyszerre borzalmas, mégis jó érzés. Új, mégis ismerős. Le se lehet írni, nem lehet elmagyarázni. Érezni kell. Újra és megint, csak még egy kicsit.
Valaki rám ugrik, elszédülök. Esnék, de nincs elég hely, megkapaszkodok valakiben. A füst egyre jobban csípi a szemem, nincs levegő, egyre rosszabb.
Ismerős arc néz rám, mozog a szája. Kiabál, de nem hallom, nem értem, mit mond. Vigyorog, megveregeti a hátam, majd hátrál. Elnyeli egy emberhullám. Egyedül vagyok. Rosszul vagyok.
Tántorogva indulok kifelé, bizonytalanul imbolygok. Egy lány nagyot taszít rajtam, kis híján elhasalok a padlón. Valaki vállába markolok, hogy talpon maradjak, sietősen a mosdó felé szédelgek.
Hideg a pepita kővel borított padló, nadrágon keresztül érzem, ahogy rajta térdelek. Homlokomra nedves tincsek tapadnak, torkomat keserű íz marja. Átkozom magam, amiért nem ettem indulás előtt. Megint köhögök, öklendezem. Kavarog a gyomrom, szörnyű érzés.
Valaki rám töri az ajtót. Hangosan csapódik mellettem, összerezzenek. Ködös a tekintetem, zavaros minden. A fiú letérdel mellém, megfogja a vállaimat. Ismerem. Utálom. Utálok mindent.
Bonyolult szavakat motyog egymás után, röhög, csuklik, beszél tovább. Nem értem, amit mond, zúg a fejem, hallom a vér áramlását a fülemben, újabb hányinger tör rám. Kiabál, azt üvölti, hogy király, meg jó, és azt, hogy gyere. Ez nem jó, egyáltalán nem az. Haza akarok menni. Haza se merek menni. Soha többé nem iszom.
Kijutok a mosdóból. Nem emlékszem, hogyan, nem emlékszem, mi történt, nem tudok koncentrálni arra, ami történik.
- Táncoljunk – egy lány elkapja a kezem és maga után húz. Nem tudom kiszabadítani a kezem, utána megyek. Mindenki ugrál, mindenki tombol. Lökdösődnek, egymásba karolnak, a másik nyakában ülnek. Mindenki jól érzi magát, mindenki jól van, csak én nem…
- Vedd be – megragadja a karom, a kezembe ejt két fehér tablettát, azonnal felismerem. Vigyorog. Hátrálni kezdek.
Ki akarok jutni innen. Ki kell jutnom innen.
Bárcsak otthon maradtam volna inkább…

---
nem hozott, totál saját, fél órája született. hjah, hát látszik (: