Jeff Bramson ;

Becenevek: Jeff és öö… Jeffy
Kor: 21
Foglalkozás: egyetemi hallgató
Iskola: egyetem, design- és művészetmenedzsment
Év: 4
Csoport: diák
Play by: Jake Bass

xxx

Szeret: Imádok beszélni, legtöbbször be sem áll a szám. Mégis vannak olyan helyzetek, amikor hallgatni szeretek és csak bámulni ki a fejemből. Szeretem elképzelni a jövőt. Szeretem a kutyákat. Szeretem a napsütést és a tengerpartot. Imádom az epret és a tejszínhabot meg a zombis filmeket.
Nem szeret:Egyáltalán nem szeretem a macskákat, és utálom a sötét, esős időjárást, amiből viszont sajnos egész sokat kapok. Utálom, ha valaki belekezd egy mondatba, de aztán nem fejezi be. Rosszul vagyok Sarah Jessica Parker fejétől és kisebb lófóbiám van.
Titkok:Úgy csinálok, mintha teljesen megfelelne ez a laza kapcsolat dolog, mert nem akarom elveszíteni. Mert gondolom úgyis csak elcsesznék mindent azzal, ha odaállnék elé azzal a szöveggel, hogy igazából halálosan beleszerettem. ( Még akkor is, ha ez ilyen szörnyen hangzik. )
Pár szóban rólam:Hát, rólam igazából nem olyan könnyű bármiféle jellemzést mondani, még akkor sem, ha ezt nekem kellene megtennem. A hangulatom szörnyen gyorsan meg tud változni és soha nem létezik nálam átmenet, mindig a végletek között mozgok. Az egyik pillanatban még állandóan mosolygok és tele vagyok szeretettel, aztán meg úgy viselkedek, mint egy igazi ribanc. Általában ezeket képzeli el rólam mindenki amúgy is, mivel ők abban a tudatban vannak, hogy nyíltan meleg vagyok, ami egyébként egyáltalán nem igaz. Abból a szempontból igaz, hogy nem jövök zavarba, ha nyilvánosan enyelgek egy velem azonos neművel, de nekem nem ez a fontos. Amolyan érzelemszexuális vagyok, bárkivel lehet bármi, ha megkedvelem.

xxx

Haj: Jelenleg sötét színben pompázik, de kísérletező szellememnél fogva nem ritka, ha valami egészen mást próbálok ki. Mostanában próbálok leszokni erről, de azért még előfordulhat, hogy az egyik napról a másikra szőke leszek. Ezen felül egyébként nincsen vele semmi különös, hiszen rövid és mindig azt szoktam mondani, hogy pontosan úgy áll, mint azután, hogy felkeltem. Ez persze legalább akkora hazugság, mint az, hogy nem történt semmi még tizenkét éves koromban abban a szekrényben a… Mindegy, ez most nem ide tartozik. A lényeg annyi, hogy elég sokat foglalkozok azzal, hogy így álljon.
Szem: A színe meghatározhatatlan, de sokak szerint az egyik legszebb testrészem a fenekem mellett. Olyan furcsa kék és zöld keverék, amit nagyban befolyásol az is, hogy milyenek a fényviszonyok.
Különleges ismertető: Egy-egy fültágító, egy lótusztetoválás a nyakamon, valamint még néhány a mellkasomon és még egy pár olyan helyeken is, amit csak akkor mutatok meg, ha kiérdemelted.
Pár szó a kinézetemről: Nem mondanám azt, hogy tökéletes a külsőm, de mégis miért szerénykedjek? Sok olyan ember van, aki kijelenti azt, hogy egyenesen rosszul van tőlem, ami szerintem főképp csak személyiségem miatt lehet, de mindegy is… Szóval sokan vannak, akik a legkevésbé sem találnak vonzónak, de azért olyanok is akadnak, akik megfordulnak utánam az utcán. Ugye nehéz ellenállni a kisfiús mosolyomnak és a tökéletes testemnek.

Jeffrey Bramson

Történetem

galen jaxon, midnight fever.

Amikor még kicsi voltam, az ágyam alatt tartottam egy plüss farkast. Még nem is sejtettem, hogy csak egy idétlen gyerekeszme az, hogy majd megvéd engem minden rossztól. Főképp az ágyam alatt lakozó csúnya szörnyektől. A démonoktól, amik az éjszaka alatt kinyújtják hosszú karmaikat és lerántanak a mélybe. Egy olyan helyre, ahol rémisztő élőlények gyilkolnak, és ahonnan még soha senki nem tért vissza. Oda, ahol mindennek a halál az ura és nincsen helye megbocsátásnak. Naiv voltam, hogyan is gondolhattam azt, hogy a legszörnyűbb dolgoktól megóv majd egy egyszerű kis tárgy. De talán az, hogy hittem benne, mindennél fontosabb volt.

Amikor feküdtem az ágyamban, és anya elmondta nekem a kedvenc történetemet a zongorázó kisfiúról… Úgy tűnt, hogy minden rendben van, és tökéletes az életem. Azt éreztem, hogy a problémák messzire elillantak, amikor odahajolt hozzám és nyomott egy jóéjt puszit az arcomra. Kisétált a szobából, és én hatalmas mosollyal az arcomon hunytam le a szemeimet. Már majdnem hatalmukba kerítettek az álmok, amikor egy hatalmas csattanásra ébredtem. Tudtam, hogy apám ért haza. Néha hajnalig veszekedtek, és fogalmuk sem volt róla, hogy én mindent hallottam… És azt sem tudták, hogy pontosan emiatt utáltam meg őket annyira.

Senki nem értette meg, hogy miért féltem annyira. Mert azt mondták nekem, hogy ők nem léteznek csak a filmekben és a könyvekben. Nem szabad elhinnem mindent, amit látok. Ez csak mese, habbal a tetején. Pedig az én démonaim minden este eljöttek, amikor becsapódott a bejárati ajtó. Minden egyes hangos szóval, és veszekedéssel egyre közelebb kerültek hozzám.

És most is itt vannak, egy pillanatra sem mozdulnak el mellőlem. Ők akarják azt, hogy megfogjam a poharat. Miattuk emelem a számhoz még akkor is, ha nem akarom. Aztán ha már megtörtént, nincsen visszaút. Könnyedén a hatalmukba kerítenek, senki vagyok én ahhoz, hogy megpróbálkozzak az ellenállással.

Akkor is ott voltak velem, és habár senki sem láthatta őket, ők már ott ültek a vállamon. Idegesítően kopogtatták a fejemet, hogy „Hé haver, guríts le még egyet!”. Miattuk néztem olyan vágyakozóan az üres poharat. Csak nézz szét! Ott vannak mindenhol, legtöbbjüknek neve is van. Az enyémet alkoholnak hívják… Így már érted, hogy miről beszélek?

Lehajtott fejjel bámultam a poharat, de már nyilvánvalóan nem volt benne semmi sem. Határozott tekintetem és biztos elhatározásom ellenére sem tűnt úgy, hogy ez az állapot egyhamar megváltozhatott volna. Legalábbis mindenféle külső beavatkozás nélkül, csak a saját nem létező természetfeletti képességeimre hagyatkozva. Vajon más lett volna a helyzet, ha mondjuk Jedi lennék? Nem, valószínűleg nem ők sem tudnak csak úgy whiskeyt varázsolni. Egy ember vagy emberszerű lény nem úgy néz ki, ha akármikor alkoholhoz tud jutni, mint mondjuk Yoda. Vagy ő éppen azért néz így ki? Na, ez egy örök rejtély marad. Viszont akkor én ránéztem volna a csaposra, kitartottam volna pár ujjamat és rávettem volna, hogy töltsön nekem még egyet. Úgy, hogy minden bizonnyal tudta, hogy arra is alig van már elég pénzem, hogy az elsőt kifizessem.

De nem voltam Jedi, csak belenyúltam a zsebembe, és kitettem egy doboz cigit a pultra. Kipróbáltam, hogy működik-e még az öngyújtóm, és lassú kézmozdulatokkal kiemeltem egy szálat és a számba helyeztem. Meggyújtottam, majd lehunyt szemekkel beszívtam. Kifújtam a füstöt, de el is nyomtam. Később nem tudtam értelmezni, hogy miért tettem. Nem engedhettem meg magamnak, hogy nem éppen fényes anyagi helyzetem és láncdohányos létemre csak úgy elpazaroljam. De hányszor csinálok én olyan dolgokat, aminek nem tudom, sőt még csak nem sejtem az okát…

Tovább kutattam, de a pénztárcámat nem találtam. Megint a mellettem ülő lányra pillantottam, és aztán nem is tudom, hogy mit gondoltam…

- Hé, bocsi. – szóltam oda neki, miközben kimérten megérintettem a vállát. Elhúztam a kezemet, és visszaraktam a pultra. Nem vártam meg, hogy odaforduljon, el kezdtem beszélni, anélkül, hogy tisztában lettem volna azzal, hogy egyáltalán figyel-e rám. Igyekeztem határozott maradni, habár pontosan tudtam, hogy még tőlem is milyen idióta dologra készülök. – Megnyugodhatsz, nem ismerkedni akarok, csak az a helyzet, hogy teljesen leégtem… És tudom, hogy rém udvariatlan vagyok, mert te egy ifjú hölgy vagy satöbbi satöbbi… De az a helyzet, hogy ezt most leszarom, viszont bármit megteszek neked, ha fizetsz nekem még egy whiskeyt. – próbáltam erőltetni egy mosolyt az arcomra, de nem jártam sikerrel. Minden egyes testrészem betegesen kívánta az alkoholt. – Vagyis nem bármit, majd mérlegelek előtte. Csak a szokásos, nem árulom a testem, ilyesmik… Habár, ahogy így elnézlek, nem is hiszem, hogy ezzel foglalkoznál. – magyaráztam inkább magamnak, mintsem neki.

Egy idegent kérek meg arra, hogy piát vegyen nekem… Hajrá Galen cica, már koldus is vagy. Mi lesz a következő lépés?