Naomi Campbell

Becenevek: Nao
Kor: 17
Foglalkozás: diák
Iskola: Roundview
Év: harmadik
Csoport: Diák
Play by: Lily Loveless

xxx

Szeret: Sok olyan dolog van, amit szeretek. Szeretem például a nyugodt, csendes délutánokat egy cigivel a kezemben eltölteni, vodkát szürcsölgetni és csak hallgatni valami fülbemászó dalt, ami épp hangulatomhoz illő. Imádok lustálkodni, de ugyanakkor késő estig bulizni is. Nem titok, hogy füvezek és hogy a legtöbb drogot kipróbáltam már... többnyire partidrogok, nem szeretnék túlzásba esni és valami ócska rehabilitációs központba kerülni, ahol idiótának titulálnak és sík hülyének hisznek. Szeretem, ha hagyják, hogy magam döntsek a dolgaimról, ha nem sürgetnek semmivel és természetesen, ha kedvelnek. Utálatos dolog tud lenni a népszerűtlenség, én pedig biztosan állíthatom, hogy sosem voltam még a társasági élet középpontjában. Mit szeretek még? Talán anyámat. Az anyámat, akivel apám magamra hagyott és sosem nézett többé felénk. Másra nem igazán támaszkodhatok az életben, főleg mert a tanulmányi eredményeimben nem bízok - bármennyire igyekszem, példás bizonyítványt sosem fogok összeszedni, az tuti.
Nem szeret: Bosszant, mikor az emberek rám néznek és elkönyvelnek magukban valakinek, aki nem vagyok: egy szűz kislánynak, egy szánalmas strébernek vagy egy repedt sarkú ribancnak. Megannyi verziójával találkoztam már az ítélkezésnek és egyik sem volt ínyemre. Nem szeretem, ha első látásra döntenek sorsomról, könnyen feldühítenek vele, pláne ha a pletykákat is figyelembe veszik, amik általában alaptalanok. Utálom Cook-ot... határozottan ő áll a listám második pontjában, mivel nála önteltebb alakot még nem hordott hátán a Föld. Ha ez még nem lenne elég, váltig állítja, hogy leszbikus vagyok és ezt örömmel hangoztatja is. Fenomenális. Értelmiségekkel vagyok körülvéve! Ó, mellesleg nem szívlelem a country zenét. Az könnyen ki tud borítani, valószínűleg azért, mert a nap tizenakárhány órájában azt hallgatja otthon anya. Nem tudja megunni, én pedig a szenvedő alanyt játszom. Végül, de nem utolsó sorban említést kell tennem Miss Fitch-ről, még pedig az idegesítőbbikről - pontosabban szólva Katie-ről. Utálom azt az undort és megvetést a tekintetében... utálom, hogy azt hiszi, rámásztam a húgára. Azt pedig még jobban utálom, hogy Emily nem világosítja fel a valóságról, a száraz tényről, miszerint éppenséggel Ő volt az, aki kezdeményezett.
Titkok: Borzasztóan gyűlölöm Cook-ot, amiért leszbikusnak állít be! Viszont kétségtelenül van valami abban, amit mond és talán ez idegesít. Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem akartam megcsókolni Emily-t és hogy nem játszottam el azóta többször a gondolattal... szó mi szó, ez egy hatalmas titok. Ez a... nem is tudom, minek nevezni. Hiszen nem vagyok leszbikus! Ugye, nem?
Pár szóban rólam: Első látásra teljesen normálisnak, leheletnyit csendesnek is tűnhetek, bár nem tudom pontosan, hogy mire alapoznak az emberek, mikor ilyen állításokat tesznek. Valójában imádok beszélni, nevetni, inni, bulizni, vagy csak szimplán a barátaimmal lógni és elütni valami hihetetlenül nagy baromsággal az időt. Ugyanakkor, a szórakozás mellett a tanulmányaimat sem hanyagolom: ösztönöz, hogy az anyám sem tett ki magáért a gimnáziumban, sőt még főiskolára sem járt, ezért én próbálok hajtani, hogy a későbbiekben fényes jövő várjon rám. Gazdag és sikeres akarok lenni, néha még az is megfordul a fejemben, hogy valami elcseszett, ugyanakkor jól fizető irodai munkát is elvállalok majd... persze, ez már a jövő zenéje. Ráérek még ilyesmivel foglalkozni, egyenlőre szeretném jól érezni magam. Alapvetően kedves természetű lánynak tartom magam, nem szokásom durván elutasítani, ha közelednek felém - kivéve, ha azt a személyt szemmel láthatóan hátsó szándék vezérli. Nehezen lehet felbosszantani, nehéz olyan sértést a fejemhez vágni, ami darabokra szaggat belülről. A pletykák nem rengetnek meg lelkileg, nem foglalkozok velük... kivéve azzal az egyel, ami magam sem tudom, hogy igaz-e vagy sem. Szeretném, ha nem lenne igaz, maradjunk ennyiben. Mit mondhatnék még, ami nem tűnne fölösleges szócséplésnek? Nagyjából ennyiből állok... nem kenyerem szaporítani a szót, ha nincs értelme.

xxx

Haj: jégszőke
Szem: acélkék
Különleges ismertető: semmi feltűnően különleges
Pár szó a kinézetemről: Nem vagyok tökéletes: sem kívül, sem belül. Kívül főleg nem, bár tagadhatatlanul vannak momentumok, amiket imádok magamon - minden egoizmus nélkül. Szeretem a hajamat: jelen pillanatban rövidre vágattam a fodrászommal - aki egyben az unokatestvérem is -, de ezelőtt hosszú, jégszőke tincsekben omlott vállamra. Sosem festettem a hajamat, soha nem is akartam, mert imádtam ezt a fakó, kissé érdekes szőke árnyalatot, amivel a természet ajándékozott meg. Szemeim acélkék színét anyától örököltem, legalábbis ezt bizonyítja hasonló árnyalatú írisze. Az apámról különben sem tudnék nyilatkozni, fene se tudja már, hogy milyen színű a szeme! Túl rég volt, hogy elhagyott minket. Ami az alakomat illeti, cseppet sem hasonlít azoknak a nőkére, akik a címlapokon pózolnak. Helyenként van rajtam fölösleg, túlzottan magas sem vagyok és nincsenek vékony, formás combjaim. De nem panaszkodok semmire, elégedett vagyok azzal, amim van. Az öltözékemről nem ejtenék túl sok szót, hiszen teljesen átlagos ruhadarabokat hordok. Oké, néha szeretem megspékelni valami feltűnő darabbal és kiegészítővel a szettemet, de alapjáraton semmivel sem tűnök ki a bristoli lányok közül.

Naomi Campbell

Történetem

Hozott szerepjáték példa eme csodás oldalról, mely 609 szót tartalmaz.

Nem tudok senkivel sem beszélni és ennek már több hónapja. Nem láttam őket nyár eleje óta és van egy olyan érzésem, hogy mindenki menekül a tudattól, ami ordítja elménkbe, hogy Alison nincs többé köztünk. Megszállottan próbáltam azt hinni és bízni abban, hogy Ali még életben van... hogy csak egy újabb tréfája ez az egész, s valójában nem hagyott itt örökre minket. A gyomrom napokig görcsben állt az eltűnését követően és nehezen tudtam újra evésre késztetni magam. A testem égett az igazságért és mindenféle módon próbált ellenkezni a puszta tényekkel, amik bizonyították, hogy a barátnőnk többé nem lesz velünk.

Ali a polc tövében kucorog és mosolyog valamin. Alsó ajkamba harapva figyelem pár másodpercig és nem hiszem el, hogy képtelen vagyok levenni róla a szemeimet. Nyomaszt a gondolat, mellkasomra tonnányi súly nehezedik. Félek az érzéstől.
- Mi olyan vicces? - odasétálva pillantok a könyvbe, amit forgat, majd melléülök és engedem, had járjon engem is körbe az édeskés esszencia, ami bizonyára parfümjéből származik.
- A neveik. Pip, Mr Wopsle, Publechock bácsi... Olyan, mintha plüssállatnevek lennének - újra nevet és én is vele nevetek, miközben gombóc ül meg torkomban s alig kapok levegőt. Miatta - Te befejezted már? Elmondhatom mi történt... vagy írjak neked puskát? - látom azt az ismerős, huncut fényt megcsillanni szemeiben és tudom, hogy nem kell komolyan venni, amit mond.
- Múlt éjjel Jenna-val álmodtam... - hirtelen bukik ki belőlem és még csak visszaszívni sincs időm, ezért folytatom - Jól volt és megbocsájtott nekünk - megrándul szám sarka egy mosolykezdeményt jelezve. Kisimítok egy tincset arcomból.
- Ezt is szeretem benned. Hiszel még a happy endekben. Felolvashatok valamit? - kérdezi, én pedig bátortalanul bólintok - "Józan ésszel, ígérettel, reménnyel, lelkem nyugalmával, boldogságommal dalolva szeretem, és szenvedélyemtől semmi el nem téríthet." Olvastad már ezt a részt? - rám néz és tudom, hogy csak rám... Olyan tökéletesen el tudja hitetni, hogy mindene azé az emberé, akivel éppen van és mégis, bármikor elveheti a boldogságunkat, ha akarja!
Nem gondolkodva, csak a cselekvésre összpontosítva hajolok oda és megcsókolom. A kezem remeg, de nem is látszódik, hiszen azon támasztom magam valamelyest... rekeszizmaim satuba szorultak... torkom kiszáradt... mégis minden így a legszebb. Elhúzódom és arra gondolok, hogy sosem hagyjuk el többé a könyvtárat.

Anya megkocogtatja ujjával az autó ablakát, én pedig feleszmélve az emlékképekből, kiszállok a kocsiból. Hollófekete ruhát viselek, ami nem sokkal a térdem fölött végződik és melynek spagettipántjai átkúsznak vállamon. Egy korom színű bolerót vettem ennek tetejébe, nehogy az idő váratlanul hűvösre forduljon, nem mellesleg pillanatnyilag is ráz a hideg, a hátam pedig tiszta libabőr. Hallgatnom kellett volna anyára és otthon kellett volna maradnom. Nem jó ötlet ez az egész.
Olyan, mintha a felhők közül kikandikáló napsugarak szédítenének. Émelygek, a gyomrom kavarog és nem tudom, képes leszek-e akárcsak megközelíteni is a koporsót, ha belegondolok, hogy Ali élettelen, tökéletes teste fekszik benne. Egyre frusztráltabb vagyok, nagyot kell nyelnem a gombóc leküzdéséhez és percek óta először arra késztetem magam, hogy körbenézzek ismerős arcok után kutatva. Olyan ismerősök arca után, akik hiányoznak az életemből.
Aria arca sejlik fel a bükkfa alatt, alacsony termete pedig még biztosabbá teszi előttem, hogy nem tévesztem össze barátnőmet senkivel. Megteszem az első lépést... a lábaim össze akarnak csuklani testsúlyom alatt. A második lépés jön... egyre könnyebb, a légkör mégis sűrűsödik, nyomasztóbbá válik. Pár lépéssel odébb már Aria-val szemben állok és annyi idő után nem tudom, mit mondjak.
- Szia - préselem ki mégis magamból ezt az ártatlan, semmitmondó és érzelmektől mentes szót, aztán akaratlanul csordul le nyelvem hegyéről az, amit még nyíltan senkinek sem mertem kimondani, mert féltem, hogy aggódnának, amiért nem találnak vigasztaló szavakat - Annyira hiányzik, Aria - apró könnycsepp buggyan ki szememből, amit kézfejemmel gyorsan letörlök onnan, mielőtt még elkenném azt a vékony sminkréteget, amit otthon felvittem arcomra.