Könyvtár

Van egy olyan furcsa fííílingje annak, amikor az ember azért jelentkezik egy versenyre, mert nincsen jobb dolga. Illetve hát lenne, csak ez egy remek kifogás nagyon sok mindenre. Tényleg nagyon sokra. Igaz, munka is van vele bőven, de az Angol Irodalmi Vetélkedőre legalább szívesen készülök. Mert kell hozzá használni az internetet, sok időt kell tölteni a könyvtárban és minimálisat otthon. Szóval igen, ez az esemény sok mindenben segít. Most is éppen a könyvtárban nyúzom magam már közel egy órája. Lassan Lena is megérkezik majd, nekem ma hamarabb lett vége a tanítás, így gondoltam, addig is megcsinálom az egyéb feladatokat, tanulok kicsit, hogy majd este foglalkozhassak bármi mással. Egészen nehéz fenntartani a figyelmem, lassan egy kávé is elkélne, de egyenlőre nem szeretnék elindulni, nehogy pont elkerüljük egymást Lenával. Felállok kicsit a helyemről, hogy megmozgassam a tagjaimat. Az egyik ablakhoz sétálok, s kinézek rajta, kellemesen süt a nap, szép idő van odakint. Kisimítom egyen szoknyám gyűrődéseit, vállammal a falnak támaszkodom, s úgy engedem, hogy a tekintetem messzire révedjen. Sóhajtok egyet. Mint általában, most is sok minden nyomaszt, de mint általában, most is igyekszem félretenni ezeket. Mert nem haladna az ember sehova, ha mindig csak a problémáival foglalkozna. Néhány diák vidáman fecsegve haladnak az épület udvarán, valószínűleg már a szombati programjaikat tervezik, elvégre csütörtök van, mindjárt itt a hétvége.
Úgy döntök, hogy engedek be egy keveset a kinti levegőből, hiszen mostanában ritkán van jó idő, szóval bukóra megnyitom az ablakot, amelyiknél állok, majd visszatérek az asztalomhoz és a tanulnivalóhoz. A friss szellő némileg felélénkít, miközben visszamerülök a történelem kusza rejtelmeibe.

Attól eltérően, hogy mennyire egy nem beszámítható személyiség vagyok, igenis tudok tanulni és van amit szeretek is. Attól, hogy hétvégén vagy éjszakánként más személyiséget mutatok, és azok, akik azt hiszik, hogy buta vagyok nagyon de nagyon tévednek. Valahogy nem tudom elkézelni, mi is járhat pontosan azon emberek fejébe. De nem vagyok egy olyan ember, aki meg szeretné ismerni azokat, akik egy buta libának tartják. Sajnálom. Teljesen elég úgy, ha néha összefutunk velük egy buli végett és kész. Teljesen.
Kicsengetnek. Én az öltöző felé rohanok, mert kifejezetten utálok egyengöncben mászkálni kint a városban. Gyorsan átöltözöm, felkapom a ruhámat amiben reggel is voltam, majd a vállamon átlendítem a táskámat és irány a büfé. Úgy gondoltam, hogy Amy sem szeretne csak úgy semmi nélkül beülni tanulni, na én meg végképp nem is tudok. Egy jó kávé meg egy kis édesség csodát tud tenni.
Tehát a büféből két kávéval és egy doboz csokoládéval indulok meg a könyvtár felé. Szerencsére nem kell sokat lépcsőzni se semmi, úgyhogy öt percen belül oda is érek. Az ajtót belököm a lábammal, majd vigyorogva indulok el Amy felé. Az asztalra leteszem a kávét és a csokoládét.
-Szia csajszi. Hoztam egy kis frissítőt és egy kis gondolkodás serkentőt. Remélem felkészültél. Ezt a versenyt meg kell nyernünk!
Szerencse, hogy párokban lehetett jelentkezni rá, így könnyebben össze tudunk majd dolgozni. Leteszem az asztalra a táskámat, előveszem belőle a jegyzeteket és belekortyolok a friss kávémba. Ahogy lecsúszik a torkomon, átmelegszem tőle. Felemelő érzés és kicsit az életkedvem is megjön az előző óra után.
-Ez a matekóra valami agyhalál volt! A tanár csak a saját életéről tud nyavajogni meg mindig a hülye favicceit mesélgeti. Elég idegesítő.
Panaszolom el a gondjaimat, miközben a fejemet fogom és  nagy szemekkel nézek a lányra.

Kicsit hirtelen ér a hang, amikor Lena hozzám szól. Persze őt vártam, de amennyire belemerültem a gondolataimba, ilyenkor nem lehet csak úgy kizökkenteni. Illetve lehet, csak mindig megijedek egy kicsit. Tényleg csak egy kicsit.
- Lena! Ohh, te vagy az én őrangyalom! Már kicsit bezsibbadt az agyam, de te gondolatolvasó vagy, el akartam menni én is kávéért. Köszönöm! - Kedvesen mosolygok rá, majd el is fogadom a magam kávéját, s bele is kortyolok, nem törődve azzal, hogy forró. A kávé így jó. Meg igazából bárhogy. - Persze, hogy készen állok! Ketten győzni fogunk! - mondom a kávétól sokkal nagyobb elszántsággal, mint ami három perccel ezelőtt éppen csak pislákolt bennem. Elképesztő, hogy ez a lötty milyen pozitív hatással van rám. Teljesen felpörget.
- Mr. Carlson a matektanárod? - kérdezem tőle kicsit együtt érző mosollyal. Nálunk csak helyettesített, de borzalmas volt. Én a végére legszívesebben felvarrtam volna a saját szempillám a homlokomra, hogy nyitva tudjam tartani a szemem. - Elhiszem, hogy az rendesen zsibbasztó volt. Én a filozófia óra után szoktam nagyon leszívottan megérkezni. Mrs. Pupper nagyon fájdalmas tud lenni. Mintha a filozófiatanulás lenne mindannyiunk hivatása. Igazi kiképzőtiszt. - mondom kicsit fintorral, majd elmosolyodom és ismét belekortyolok a kávéba. - Nah gyere, mutasd mit hoztál. Lássuk miből élünk! - mondom, majd én is középre tolom a saját jegyzeteim, meg amiket gyűjtögettem. Mondjuk nem mintha közben nem beszélhetünk minden féléről, csak azért haladjunk is, mert én sajnos nem lehet el akármeddig. Ez annyira gáz...