Sandy Selby

Becenevek: Sandy
Kor: harminchét
Foglalkozás: bírósági titkárnő
Csoport: felnőtt
Play by: Eva Longoria

xxx

Szeret: Amellett, hogy a nőies ruhák megszállottja vagyok, gyakran hordok sportos ruhákat is, hiszen imádom a golfot, és a teniszt is. A gyerekeimért bármit megteszek, és mindig próbálok több időt tölteni velük, annak ellenére, hogy a karrier mindig is fontosabb volt számomra, mint a gyereknevelés. Mindent meg tudnék adni egy szabadnapért, amikor otthon lustálkodhatok az ágyban.
Nem szeret: Nem szeretem az állatokat, kiskoromtól kezdve, mert rossz emlékeim vannak velük. Nem bírom, ha megbántanak, vagy ha a szemembe hazudnak, és valamiért nem szeretem a vörös hajú embereket sem.
Titkok: A főnököm és én szeretők vagyunk.
Pár szóban rólam: Képes vagyok minden apróságért magamat hibáztatni, rengeteget gondolkozom rajta mit rontottam el, és mit kellett volna másképp mondanom, bár ezt senkinek nem vallanám be négyszemközt. Éppen ezért talán nagyobb a szám a kelleténél, és kifejezetten szeretek is visszaszólni másoknak, hogy aztán egy jót veszekedjünk, persze csak a magánéletben, hiszen munkában nem engedhetem meg magamnak, hogy szórakozottabb legyek a kelleténél, és belekeverjem a saját érzéseimet is egy-egy ügybe. Próbálok erős nőnek látszani, és példát mutatni a gyerekeimnek. Nem akarom, hogy szeretet és igazi család nélkül nőjenek fel.

xxx

Haj: hosszú, és barna, imádja variálni, hogy egyenes, hullámos, vagy éppen kontyban van-e
Szem: barna
Különleges ismertető: Van egy csillag alakú tetoválás a bal csuklóján, illetve az esküvőjének a dátuma a jobb csuklóján.
Pár szó a kinézetéről: Kifejezetten alacsony, és ezt utálja is, így ha teheti, mindig magassarkú van rajta. Alakja azonban formás, és nőies, szereti is hangsúlyozni, hiszen a nőies, csinos és divatos ruhák megszállottja. Különlegessége viszont, hogy szempillantás alatt el tud készülni egy-egy alkalomra, mivel kiskora óta nagyon odafigyel arra mit vesz fel, és tudja mi áll jól neki. Ezt sokszor kis is használja...

Sandy Jacqueline Selby

Történetem

hozott.

Pillantásommal követtem a tüdőmből kiáramló füstöt, ami annak a nagy slukknak az eredménye volt, amelyet az előbb szívtam abból az ajándék cigiből, amit valami utcazenész adott nekem. A helyzet bonyolultságához képest mégis az egész olyan... nyugodt volt. Annak ellenére is, hogy egy tér közepén feküdtem, emberekkel körülvéve. Felkönyökölök..

Mindenki rohan. Egy csinos, szoknyás nő talán munkába siet, láttam már itt többször is. Egy hosszú hajú srác meg gondolom, a partra megy – a szörfdeszkából ítélve. Fel nem tudom fogni, hogy az emberek miért így éleik az életüket. Nem állnak meg, hogy megnézzék milyen szép is ez a világ, amiben élnek, főleg ezen a szigeten. A mostani helyzetekhez képes is. Egyszer úgyis meghalunk, basszus. Akkor nem mindegy, ha egy őrült lő le, egy busz üt el, vagy végelgyengülésben döglünk meg, ágyban, párnák között? Emberi dolgokban - különösen, ha kényes és veszélyes dolgokról van szó - a sietés erősen csökkenti a sikeres elintézés esélyeit. Az emberek gyakran megbotlanak csak azért, mert rohannak, kapkodnak. Én nem csak élvezni szeretném az életet, ahogy jó néhány felszínes tini. Valamilyen szinten azt is, persze. Fontos, hogy ne legyen unalmas életem. De nem ülök minden este a kocsmában, ó, nem. Nekem azok a pillanatok is fontosak, amikor csak fekszem egy téren, mint most, és bár rengeteg ember kiröhög, de én észreveszem, amit ők nem. Hogy elsietik az életet. Mert ugye: lassan járj, tovább élsz, ahogy valami kommandós mondta…

Mi a legviccesebb az emberben? Mindig fordítva gondolkodnak. Gyorsan fel akarnak nőni, hogy aztán az elveszett gyermekkor után sóhajtozzanak. Feláldozzák az egészségüket, hogy pénzt keressenek, aztán meg odaadják minden pénzüket, hogy egészségesek legyenek. Annyira sóvárognak a jövő után, hogy nem törődnek a jelennel. Sem a jelent, sem a jövőt nem élik meg. Úgy élnek, mintha soha nem halnának meg, és úgy halnak meg, mintha soha nem éltek volna. Én nem akarom ezt.


A felém közeledő egyenruhás férfi azt hiszem a parkőr lesz, akit rám küldött valamelyik vénasszony, már csak azért is, mert itt szeretném elszívni ezt a csodálatos cigarettát. Úgy érzem jobb lesz távozni. A férfi kilóiból ítélve ráérek ugyan, de szeretném látni, ahogy utánam fut azokkal a tömpe lábaival. Gyorsan szívok még két slukkot a cigiből, aztán felpattanok, és a csikket csak azért is az egyik bokor alá lököm, hátha csinálok egy „erdőtüzet”. Legalább én lennék a hírekben, nem megint azok a nyomorék rendőrök. Rohanni kezdek lefelé az egyik ösvényen, és el kell vigyorodnom, ahogy meghallom az őr kiabálását, ahogy még viszonylag udvariasan felszólít rá, hogy álljak meg. Ma nem lesz szerencséje.

Bár úgy néz ki nekem sincs az, mivel az ösvény végén belefutok az egyik kollégájába. Vagy teleportált? Talán.. De akkor nem hallanám a hátam mögül a lihegést.

- Elnézést. – Szépen kikerülöm a férfit, és már futok is tovább, viszont most már ketten vannak a nyomomban. Egyre izgalmasabb. Az egyetlen hátránya ennek a sok embernek, hogy alig lehet köztük közlekedni. De nem csak én tudom ilyen nehezen áttörni magam a tömegen, hanem a parkőrök is. Kérdés, hogy miért rohannak utánam ilyen hosszan. Régen elhagytuk a parkot, és már egy hotel mellett futunk. A vigyort akkor sem törlik le a képemről.