Take the pill

Van valami perverz gyönyörűség abban, amikor minden érzéked teljesen tompa: villódzó fények másznak a fejedbe, alkohol taszigál ide-oda és embertömeg, akik megérintenek, megfognak, hozzád dörgölőznek izzadtan, gusztustalanul, de téged ez mind nem érdekel, mert te magad is ezt teszed. A zene inkább csak dübörgés, egy ütemtelen káosz, hogy még véletlenül se halld meg, ha valaki hozzád szól. És ebben az állapotban egészen biztos, hogy te sem fogod tudni megformálni azokat a szavakat, amiket szeretnél.

Így érzem magam ebben a lepukkant csehóban, egy frászt csehó, egy nagy, színes, hányásszagú hodály, és valójában józan vagyok, csak mámoros és tompa vagyok, de mint látok és hallok. Na persze. Legfeljebb annak a nagyon helyes seggfejnek a pompás fokhagymáit, a homlokán cseppező verejtéket és a csajt, aki dörgölőzik hozzá. Nagy és visszataszító csaj, és ha ezt a seggfej hagyja, hát csak tegye, ami jól esik. Másfelé nézek. Egy leszbikus pár mászik a látóterembe, első tippre azt mondanám, hogy még életükben nem láttak faszt, ezek így születtek. Biztos általános óta legjobb barik és most, az üdcsi hatására végre van elég bátorságuk kimutatni az érzelmeiket, eszméletlen cukcsi helyzet.

A falat egy helyes kis szőke támasztja nem messze tőlük. Most jött ki a mosdóból, keresi az egyensúlyt, a szentem. Látszik rajta, hogy szeretné figyelni az eseményeket, hogy szeretne észlelni bármit, akármit abból, ami körülötte folyik, de nehezére esik, mert amatőr. Szűz. Azokat szeretem.
Nem is tudom, hogy szerencsés-e, amiért nem látja ezt a forró showt, szinte az orra előtt. Minden esetre egy idő után elindul, talán émelyeg – ennyire azért nem vagyok profi, én magam is szívesen szívnék némi friss levegőt, úgyhogy – természetesen! – azonnal közelebb megyek a sráchoz és megragadom a vállát, amikor megpróbál elszaladni mellettem, a kis vaksi. (Cukcsi!)

- Táncoljunk! – Megragadom a kezét és magammal húzom. Látva a bent uralkodó helyzetet, rögtön felmérem, hogy itt bizony semmi esélye sincs lenyugodni, még az én csodaszereimmel sem. Szerencsés napja van, hogy pont én indulok vele a dohányzó terasz felé (érdekes téma, eddig még senkivel nem találkoztam, akit izgatott volna, hogy bent gyújt rá vagy a szabad levegőn). Mielőtt kinyitom az ajtót, ránézek. A tenyere izzadt, a tekintete messze áll a józantól, de jót fog neki tenni a friss levegő. És nekem is. Odakint annyival jobb, nincs förtelmes pia- és izzadságszag, nincs eszeveszett melegem és a fejem sem fáj annyira a dübörgő zenétől. Edzett bulizónak vallom magam, de még nekem is jól esik pihenni egy kicsit. Leülök egy padra, intek, hogy kövesse a példámat, jól fog járni vele.

- Miért vagy ilyen szarul? Itattak veled valami szart? – Majd megtanulja, hogy csak minőségi piát szabad kérni, azt is csak tisztán, és az anyja nem is mondott akkora hülyeséget azzl, hogy csak a saját poharából igyon. Én általában egy este csak két pohárral gyűrök le, a többit elintézem a tabikkal meg a spanglikkal.

- Szerencséd van, a jó embert találtad meg. – Illetve én találtam meg őt, de a részletkérdéseken nem akadok fenn. – Vedd be ezeket. – nyújtom felé a markom a zsebemből előhalászott kapszulával. Két szem gyógyszert ejtek a tenyerébe, sima színtelen anyag. Nagyon enyhe serkentőszer. Bíztatólag vigyorgok rá, bár lehet, hogy ő ezt a gesztust másképp értékeli. Nagyon aranyos cicafiú, tényleg segítni akarok neki. Aztán majd meghálálja, azt is, hogy ezt lenyeletem vele ahelyett, hogy táncolni rángatnám, meg azt is, hogy utána nem hagyom veszni ebben a szörnyűséges tömegben. A nők, mint a hiénák. De ez a kapás ma az enyém.