Doug&Trinity

Sosem voltam az a shoppingolós fajta, de azért néhanapján élveztem a ruhakupacokban való turkálást. Anyu pedig megdobott néhány, számára felesleges fonttal, így útnak indultam, hogy valami új cuccot szerezzek magamnak.
Egy hosszú utcában volt a kedvenc kis boltom. Szombaton is nyitva tartanak, rengeteg leárazás, akció, és miegymás van állandóan. Régi ismerősként köszöntöttek az ott dolgozók. Nem is zavartatva magam válogatás közben elfecsegtem velük, megtudtam néhány friss pletykát. Divattanácsokat is kaptam, de én mégis a saját véleményem alapján döntöttem el melyik ruhadarabot szeretném hazavinni, és melyiket itt hagyni másnak. A kislányos stílusom miatt is nehéz nekem tetsző, és rám tökéletesen illő fazont, színt találni. Ruthy, a pénztáros csaj csak "Nehéz esetnek" hív emiatt. Ezen a napon viszont egy tömérdek jó felsőt és alsót találtam.
A próbafülkéknél is nagy szerencsém volt, a legtöbb üresen állt. Hamar végeztem a végig próbálgatással, és egy nagy szatyorral távoztam az üzletből.
A parkba tartottam, gondoltam egy kis friss levegő nem árthat. Előttem egy szőke srác ment, nem is vettem róla tudomást, amíg ki nem esett a zsebéből a telefonja. Gyorsan felkaptam, és átfutott az agyamon, hogy vissza is fordulhatnék és kereshetnék némi plusz zsebpénzt...
De ma jó kedvem volt.
Ezért utána kiabáltam.
- Hé! Szőke srác!
Persze már méterekkel előrébb járt, mint az előbb. Nem tehettem mást, mint futásnak eredtem.
- Hé!- ragadtam meg a karját. - Azt hiszem elhagytál valamit.

Unatkozooooom. Ez jellemzi a legjobban a napomat. Két napja nem feküdtem le senkivel, ez is kiborít. Borzalmas így az élet. Hogy bírják ki a szüzek? Mindegy is, engem csak addig érdekelnek, amíg el nem veszem a szüzességüket.
Szóval ott jártam, hogy unatkozom. Borzalmasan unatkozom. A haverokkal holnap megyünk egy kis nyaralásra, ott biztosan nem fogok unatkozni. Lesz egy-két dolog, ahogy mindig. Az égvilágon semmihez nincs kedvem. Legszívesebben csak ülnék az ágyamon, nézném a TV-t meg a pornóújságaimat, meg ami ezzel jár. De ez egy idő után unalmas, szóval kimentem sétálni a városba. Összejártam pár boltot, de sehol semmi érdekeset nem találtam, így a ruha- és cipőboltoktól elfordulva inkább a kaják felé vettem az irányt. Ott már több érdekes dolog akadt. Vettem egy giganagy (hogy csinálnak ekkorát??) hamburgert, mellé sültkrumplit és kólát, és kiültem a büfé teraszára. Evés közben az embereket néztem, közben pedig a kedvenc játékomat játszottam (nem, nem azt, hanem a másik kedvencemet). Egy-egy embernek kitalálni a történetét. Egész jó vagyok benne. Annyi minden állapítható meg az emberekről csupán a ruhája alapján. Megmutatom. Ott az a kalapos srác. Biztos, hogy meleg. Hidratáló krém a szemöldök körül; fáradt, éjszakázókra jellemző szemek; és az alsónadrágja: jól láthatóan a csípővonal fölé ér, ismert márka.* Na, milyen igazam volt! Most ment oda hozzá egy srác, aki valószínűleg a barátja. Vagy ha nem, az fura, mert hogy csókolóznak.
Fizettem, beugrottam még egy kisebb boltba gumicukorért - epres, nyami -, aztán a park felé vettem az irányt. Hallottam valami hangot mögülem, de nem tisztán, szóval nem törődtem vele. Pár pillanattal később azonban valaki megragadta a karomat, ekkor tudatosult bennem, hogy az előbb is ő szólhatott, és valószínűleg nekem.
- Á, köszi, ha nem szólsz, észre sem veszem - vettem át a telefonomat.
Hogy eshetett ki? Érdekes. Még szerencse, hogy...
- Mi is a neved? - fordultam kérdőn felé.
Igen, szóval ő találtam meg, nem pedig valami csóró kukalakó.

*ez a mondat a BBC Sherlock első évad harmadik részéből származik, bocsesz, túl sokat nézem... :$

Az erőteljes közbelépésemnek hála a fiú megfordult. Reggel, amikor felkeltem a szemétdomb közepén, ami a szobám lenne, nem hittem volna, hogy látok egy belevaló srácot ma. Az egész környék kezd tele lenni nyüzüge, magukat férfinak nevező kislánnyal. Hipstersek, swagek... Hol maradnak a régi, ízléses stílusok? Annyi minden hülyeség van már, hogy nem lehet kreatív újdonságot kitalálni. Kivéve persze, hogy a kisfiúkat beöltöztetjük kislányoknak, hát persze! Lehet, hogy maradi vagyok, de nekem a magas, izmos, erős fiúk a "típusom". Már ha van olyan, mert nem vagyok a legválogatósabb. Valójában, aki valamire való simán elvihet egy körre. Hajszolom az élvezeteket, ez olyan rossz lenne? Nem bántok én senkit, pont ellenkezőleg. A világ legjobb érzését adom meg nekik. Nem is értem, miért bántják az utcalányokat. Az ő szakmájuk is olyan, mint bármelyik kereskedőé. Odaadja azt amije van pénzért cserébe. Nekik a saját testük van, a gazdag, csalfa férfiaknak meg pénzük. Ez a világ legegyszerűbb dolga. De elkalandoztam. Szóval a srác a típusom. Na meg ezek a szemek...
Átvette tőlem a telefonját a kinyújtott tenyeremből, ami még egy darabig úgy maradt. Aztán magam mellé ejtettem a jobbomat, és indultam is volna tovább az utamra.
- Mi is a neved?
Meglepődtem a kérdés hallatán. Mit érdekli a nevem egy full ismeretlen srácot? Mély gondolkodóba estem hirtelen. Nem vagyok ostoba, de ez számomra is megerőltető. Ha megmondom a nevemet lehet egy igen akciódús, jó éjszakám, vagy csak egy haverom, akivel ellehet szórakozni, bulizni, inni. Ilyenből kevés van. Legrosszabb esetben is csak ismerek még egy arcot erre, havernak sem muszáj lennie.
Ha nem, és lerázom, eltölthetem a napom hátralevő részét a parkban, szép környezetben, visítozó, idegesítő kölykökkel együtt. Aztán hazaballaghatok a vaksötétben, jó pofizhatok anyámmal meg az új "kedvesével", akik képesek a nappaliba dugni, amíg ott tévézek. Valami oknál fogva a jó társaság és az esetleges jó éjszaka sokkal élvezetesebben hangzott. Eresztettem egy félmosolyt és válaszoltam.
- Triny. És téged hogy hívnak, szőke srác?

Sokáig gondolkodott, hogy elmondja-e a nevét. Vajon azon vacillált, hogy megerőszakolom-e, ha megmondja? Ugyan! Én csak egy kis szórakozásra vágyom. Milyen nevet kiabáljak éjszaka, ha nem tudom az övét?
Végül úgy döntött, hogy elmondja. Triny. Érdekes név, nem hallottam még ilyet. Én meg úgy döntöttem, hogy megdöntöm. Akkor az én nevem jön.
- Doug - valamilyen csoda folytán nem tettem hozzá, hogy "aki megDoug". Úgy érzem, enélkül is meglesz a csaj.
A nap lemenőben volt, én persze szemben álltam vele, így megvakított. Meglátszik, hogy jó idő van. A kölykök még itt futkároznak a parkban. A törpék mindig megnehezítik a dolgomat! Így most sétálgathatok vele addig, amíg el nem tűnnek, mert gondolom az anyukák nem támogatnák, hogy a gyerekeik orra előtt tegyek magamévá valakit. Haza meg most nem vihetem, mert anyámék dugósnapot tartanak, azaz mindenhol csinálják a házban - persze a szobámat kivéve. Havonta tartanak egy ilyet.. Sajnos van, hogy nem tudok elszabadulni otthonról, ezért végig kell hallgatnom, de legalább tudom, hogy jó a kapcsolatuk. Persze néhány beteg haverom azt mondaná, hogy nézzem a jó oldalát, nem kell aznap pornót néznem, de azért mégis: milyen undorító ha a szüleidet hallgatva csinálod?? Bár lehet, hogy nem zavarná őket, ha felvinném a csajt, de az hogy nézne ki, ha szinkronban csinálod a szüleiddel? Más helyet nem hiszem, hogy tudok, Trinyhez meg biztosan nem megyek fel, mert akkor nem tudok lelépni.
- Nem lenne kedved enni valamit? - Az evés a legjobb módja, hogy elüssük az időt.

Doug. Hm, rövid, egyszerű név. Sosem bírtam azokat a srácokat, akiknek kilométeres megnevezésük van. Kinek lenne kedve megjegyezni ezeket?! Az éjszaka közepén sem versikét akarok sikítani...
A nap kezdett nyugovóra térni, mégis még minden tele volt és nyüzsgött. Egy teljesen eldugott helyre vágytam. Természetesen a legújabb haverommal, hiszen ha már összeszedtem valakit (én, a kis mágnes) akkor ne egyedül töltsem az elkövetkezendő órákat.
- Nem lenne kedved enni valamit?- kérdezte Doug.
Hű, hát váó. Meglepődtem, és szó szerint majdnem leesett az állam. Ritkán hívnak meg kajára, ráadásul az majdnem olyan mint egy randi, amit persze gyűlölök. A randevú arról szól, hogy a két (vagy több, ha perverzekkel hozz össze a sor) fél jobban megismerje egymást. Nekem pedig ettől áll fel a szőr a hátamon. Simán lefekszem bárkivel, bármikor, bárhol. Beszélgetni, ismerkedni viszont képtelen vagyok. Nem megy, pont. Félek felfedni az igazi valómat. Bizalmatlan vagyok és szeretem érzelemmentesen kezelni a "romantikus" kapcsolataimat. Csak szex, és más semmi. Ráadásul még a barátaimnak is kamuzok! Nem tudják, hogy van egy testvérem, hogy anyám milyen stb. Azt hiszik hogy tökéletes kis életem van, ez így van rendjén. Nem kell a sajnálatuk. Senki sajnálatára nincs szükségem.
- Öhm, persze menjünk. Ismerek innen nem messze egy tök jó kifőzdét. Remélem szereted az óriás méretű hamburgereket. - mondtam incselkedve, egy félmosollyal, mert próbáltam elfeledtetni az előző meghökkentségemet.
A férfiak és a vörös hús. Az utolsó esélyem az volt, hogy majd az étel eltereli Doug figyelmét rólam. Imádkoztam, hogy egy büdös kérdést ne tegyen fel az életemről.

- Szeretem az óriás méretű dolgokat, később akár mutathatok is egyet! - kacsintottam rá. Remélem érti a célzást. - Mutasd az utat! - engedtem mosolyogva előre.
Jöjj el, jöjj el éééjjeeeeel, jöjj el, jöjj el ééééjjeeeeel! *énekli magában*
Csak jöjjön el mielőbb az az átkozott éjszaka, alig várom, hogy összefeküdjek ezzel a kis vöröskével. Most így, belegondolva, rá kellett jönnöm, hogy alig volt dolgom vörösekkel. Lehet, hogy csak azért, mert kevés van belőlük. Vagyis kevesebb, mint szőke meg barna.
Nem sokára elértünk a kifőzdét, amit Triny ajánlott. Nem egy nagy hely, de viszonylag sokan voltak, így az az egy-két asztal is foglalt volt. A tömeg ellenére gyorsan sorra kerültünk, és megkaptuk a két frissen elkészült hamburgert. Természetesen én fizettem, ha már meg akarom fektetni. Ez azért mégis olcsóbb, mint egy nemibeteg kurvának perkálni...
- Szerintem sétáljunk vissza a park felé, itt túl sokan vannak - néztem a csajra, aki bólintott.
Már hamarosan sötétedik, mire megesszük a burgereket, addigra akár el is tűnhetnek a törpék a parkból.
Találtam egy szabad padot a fák és bokrok takarásában, ahonnan szinte az egész parkot látni lehetett, de oda csak néhány helyről láthattak be az emberek. Pár percig csendben ültünk és ettünk - tényleg finom ez a hamburger... -, majd megtörtem a hallgatást.
- Figyu, egy suliba járunk, biztos hallhattad hogy milyen vagyok. Mármint a csajokkal. Mind csak egy éjszakára kell, esetleg kettőre - ránéztem, és kíváncsian vártam, hogy lelép-e. Ezt minden csajnak elmondom, szóval őt sem hagyhatom ki. - Bár hallottam, hogy te sem vagy egy szűz kislány, azért jobbnak látom ezt tisztázni... - tettem hozzá vigyorogva.

Kacér válasz, egy kacsintással fűszerezve. Ezt már szeretem! Készségesen előre engedett, én meg mint jó cserkész kislány előretörtem a tömegben és mutattam az utat a kedvenc kajáldám felé. Gyorsan odaértünk, de hát tömve volt az egész. Már épp fel akartam ajánlani, hogy inkább menjünk valahova máshova, amikor sorra kerültünk. Csodálkoztam is magamon, de nem sajnáltam, hiszen pillanatokon belül a világ legfinomabb hamburgerét érezhettem a számban. Doug fizetett, ezzel teljesen lebilincselve engem. Ritkán vesznek nekem ételt, és valójában egész jó érzés. Többet kéne randiznom(?). Valószínűleg nem menne nekem, ahhoz túl ellenszenves és kicsapongó vagyok.
Mivel semmi asztal nem volt elkezdtünk visszabandukolni a park felé. Az idő lassan telt, sötétedni sem nagyon kezdett még, én meg egyre türelmetlenebb lettem. Doug nem a legjobb beszélgető partner a számomra. Igazából kevés ilyen személy létezik, és az egyetlen, akiben bíztam is az meghalt. Ilyen az én szerencsém, ugye.
A parkot nem igazán ismerem, és úgy tűnik a szőke srác sem annyira, mégis talált egy padot remek takarással. Mi szinte az egészet belátjuk, de minket nem lehet észrevenni. Lehetetlen kiszúrni miket is művelünk majd itt... Leültünk és csendben elfogyasztottuk a hamburgereinket. A világ legfinomabb, hamburgereit, teszem hozzá.
- Figyu, egy suliba járunk, biztos hallhattad hogy milyen vagyok. Mármint a csajokkal. Mind csak egy éjszakára kell, esetleg kettőre. Bár hallottam, hogy te sem vagy egy szűz kislány, azért jobbnak látom ezt tisztázni... - kezdett bele Doug.
Egy suliba járok vele? Elkezdtem gondolkozni... Sosem hallottam még Doug nevű tagról... Doug, Doug, MegDoug... Ja, hogy ő az! Magamban elmosolyodtam.
- Hallottam rólad már... - mondtam sejtelmesen. - És annak is örülök, hogy rólam is informálódtál korábban. Ennyire hírhedt volnék? - mosolyodtam el. - Örülök akkor, hogy nem én fogom összetörni a picike szívedet. - Tagoltan beszéltem, és minden szóval egyre közelebb hajoltam MegDoughoz.