Vic& Logan || játszótér éjszaka

Fogalmam sincs, hogy mit csinálok. Komolyan egy olyan lány hívtam el a játszótérre, aki magasról tesz rám? Mi a franc van velem? Régen az efféle lányokat messziről elkerültem, mert jól tudtam, hogy nem vehetem őket rá a szokásos egyéjszakás kalandjaimra, most pedig egy ilyen lányért küzdök? Fogalmam sincs, hogy mi ütött belém, de jól tudtam, hogy ha már ennyi mindent megtettem érte, akkor nem adom fel. Nem érdekel, ha hónapokon keresztül kell hajkurásznom érte. Meg kell magamnak szereznem. Lehet, hogy pont a hülye stílusa és a megközelíthetetlensége az, amiért bele szerettem, mert így van. Beleszerettem. Elköteleztem magam egy lány mellett. Bármennyire is hihetetlen. Azután a sok kaland után, ezt teszem az életemmel? Pedig még nagyon fiatal vagyok. Előttem az egész élet. Még egy csomó lányt dönthetnék meg, de én mégis itt ülök a kopott fapadon és várom, hogy végre meglássam. Azt mondtam neki, hogy valami nagyon fontosat akarok mondani. Ez mind szép, és jó lenne, csakhogy nincs semmi, amit el akarok neki mondani. Amit el akartam azt már elmondtam. Elárultam neki az érzéseimet. Eddig mindenkivel bunkó voltam, de vele egyszerűen kedves vagyok. Azt akarom, hogy egyszer élete férfijának nevezzen engem. Kezdem azt hinni, hogy totál megzakkantam. Milyen nyálas szöveg ez már? Élete férfija? Komolyan? És ezt én mondtam? Apám itt valami nagyon nincs jól.
Lassan egy fél órája ülök ezen a padon. Féltem, hogy nem jön el. Mi van, ha most jól felültetett és röhög a szobájában azon, hogy milyen szerencsétlen vagyok. Eldöntöttem, hogy még egy negyed óráig maradok, és ha akkor sem jön, hazamegyek, és lemondok róla. Végleg. Nem akartam ebbe belegondolni. Úgy éreztem, hogy végre egyszer szerelmes vagyok, és nem akartam ezt az érzést, csak úgy elhajítani magamtól. Idegesen ráztam a lábam és folyton azon gondolkodtam, hogy mit tegyek. Húzzak el a francba, vagy várjak, hátha felbukkan. Fogalmam sem volt. Épp fel akartam állni, és elhúzni, amikor az enyhén ködös levegőben megláttam az alakját. Most valamiért még gyönyörűbbnek tűnt, mint máskor. Fogalmam sincs, hogy miért. A szememmel végig követtem a mozgását egyenesen addig, amíg le nem huppant mellém.
- Szia. - üdvözöltem egy halvány mosollyal az arcomon, ugyanis fogalmam sem volt, hogy milyen hangulatban van éppen.
Ő volt az a lány, akinek percek alatt meg tudott változni a hangulata, és ezt nem éppen jó értelembe mondom. Szoktam látni, hogy a barátnőjével az egyik percben még nevet aztán meg mintha az előbbi beszélgetés meg nem történt volna, veregeti. Persze nem durván, de a lényeg benne van. Elég akaratos és makacs lány. Épp ezért kell nekem. Minél jobban el akar tőlem távolodni én annál jobban szeretek bele. Ez elég furcsa érzés. Eddig ebben nem volt tapasztalatom.
Felhúzott szemöldökkel néztem a mellettem ülő lányra, amikor kijelentette, hogy 10 percem van arra, hogy kitaláljam miért is hívtam ide. Ez egy remek kérdés volt, és még én sem tudtam rá a választ. Pedig jól tudtam, hogy ki kell találnom valamit. Mégpedig egy olyan témát, amitől nem unja halálra magát és nem lép le az első öt perc után. azt akarom, hogy minél több időt töltsön velem. Azt akarom, hogy az enyém legyen. Szívem szerint most azonnal, odahajolnék hozzá, és megcsókolnám, de tudom, hogy csak egy pofon lenne rá a válasza és az, hogy elmegy. Viszont a kamuszöveg kitalálásával volt egy kis baj. Nem tudok rögtönözni, pláne nem így. Így, hogy meg van szabva az idő. Először még azt kell feldolgoznom, hogy itt ül mellettem. Abba sem voltam biztos, hogy eljön. Most pedig itt ül mellettem. Érezhetem az illatát, láthatom az arcát. Mintha a mennyekben lennék. Jól tudtam, hogy el kell neki mondani az igazat. Ha valami kamu szöveggel próbálkoznék, egyből rájönne. Eszembe jutott afféle hazugság, hogy a kutyámat jöttem sétáltatni és jó lenne egy partner, de sehol sincs egy kutya, és egyáltalán ki az a hülye ember, aki éjfélkor megy kutyát sétáltatni? Előre nyújtottam mindkét lábam és hátra csaptam a fejem. Az eget néztem és rajta a csillagokat. Mármint azt a pár csillagot, amit ki lehetett venni a köd miatt. Mély levegőt vettem és elkezdem a mondókámat:
- Nincs semmi különös ok, amiért elhívtalak. Egyszerűen csak látni akartalak. - vontam meg a vállam, de nem néztem rá.
Két lehetőség volt. Vagy idegesen feláll és elhúz innen. Vagy idegesen itt marad. Nem tudtam, hogy a kettő közül melyikre számíthatok, de abban biztos voltam, hogy ideges lesz. Bár ki ne lenne ideges. Ha engem az egyik haverom felhívna az éjszaka kellős közepén, hogy menjek el a játszótérre, ahol majd kiderül, hogy csak látni akart, tuti jól fejen vágnám, és szépen hazasétálnék. Viszont reménykedtem, hogy ő nem fog így tenni, és itt marad a magyarázatra, vagy bármi másra várva. Nem tudtam semmi mást tenni, csak reménykedni. „Egyenesbe” állítottam a fejem és rá néztem. Kíváncsi voltam, hogy milyen fejet vág, az előbbi mondatom hallatán. Viszont féltem is, mivel jól ismertem magamat. Tudtam, hogy egy érdekes fejvágás és elröhögöm magamat. Viszont most nagyon el akartam kerülni ezt. Az tenné rá a végső pontot erre az egész dologra. Nem lenne elég, hogy kirángattam ide, de még ki is röhögöm. Mélyen a szemébe néztem és vártam. Vártam és reménykedtem.