Louise Kerr

Becenevek: Lou, Louise, Kerr
Kor: 18
Foglalkozás: Tanuló
Iskola: Badminton
Év: 4
Csoport: Diák
Play by: Miranda Kerr

xxx

Szeret: kaland, veszély, evés, alkohol, partik, sport, tánc, színház, balett, Ian, box
Nem szeret: ha a "területén más lányok is ólálkodnak", úgy gondolja ami az övé, az az övé
Titkok: Elfojtott agresszió; az apja maffiózó
Pár szóban rólam: Vonzó, vad és harcias. Ravasz, mindig találok utat, hogy elérjem, amit akarok. Hangulatember, olykor kissé provokáló, de általában barátságos és játékos vagyok. Bátor, az igazamért tűzbe tenném a kezem. Őszinte, egyenes ember vagyok, néha talán túl őszinte is. Időnként szétszórt.

xxx

Haj: Barna
Szem: Kék
Különleges ismertető: Nincs
Pár szó a kinézetemről: Rengeteget mosolygok, ilyenkor jól látni a mosolygógödröcskéim. Hajam általában kiengedve hordom. Sokszor megfordulok az edzőteremben, meg vagyok elégedve a külsőmmel. Fontos számomra a divat, stílusom kissé elegáns.

Louise Kerr

Történetem

Édesanyám hamar elvesztettem, apám nevelt, s az idő teltével kaptam egy mostohát is, akit nagyon kedveltem. Nem volt okom panaszra, édesapám elkényeztetett, bár amire a legnagyobb szükségem lett volna, sosem kaptam meg. A törődés. Megszámlálni sem tudom, hány módon próbáltam felhívni magamra a figyelmét, de soha nem hallott meg. Szép lassan beletörődtem, elhidegültünk egymástól. Persze megértettem, egy sikeres üzletembernek rengeteget kell dolgoznia.
A sűrű esőtől bőrig ázva, üveges tekintettel sétáltam Anglia egyik kietlen tengerpartján. Erős szél tépte a hajam, miközben a tenger hatalmas hullámai ostromolták, a még náluk is hatalmasabb sziklákat. Nem tudtam merre megyek, bár ez akkor nem is számított, szinte semmit nem láttam, a vihar elmosott mindent, a kezemre, s ruhámra száradt vérrel együtt.

Néhány órával korábban
Napok óta nem láttam apámat, üzleti úton volt. Aznap estére vártam haza. Bár Ön- és közveszélyes vagyok a konyhában, de szerettem volna a kedvencét én magam elkészíteni, hogy együtt vacsorázhasson a család. Várakozással és izgalommal megtelve robbantam hát be a konyhába, kihessegettem az ott tevékenykedő alkalmazottakat, kisajátítva ezzel a helyiséget.
Belemerültem a munkába, még a fejem búbja is lisztes volt és tojásos, közben az egyik kedvenc zenémre mozgattam a csípőm, egy helyben táncolva, miközben dúdolgattam. Néhány perccel ezután szakadt vége az idilli életemnek.
Jenna, apám kedvese sietett be a konyhába zihálva, arcom erősen kezeibe fogta, s tekintetét szemeimbe véste.
- Nagyon figyelj rám! Ne kérdezz, csak tedd, amit mondok! – rövid szünetet tartott, majd folytatta – Rohanj a hátsó bejárathoz, szállj fel az első buszra és tűnj el, amilyen messze csak tudsz! – fogalmam sem volt miről hablatyol, de a szemében őszinte félelmet láttam – Én hozom a pisztolyt. – tette hozzá alig hallhatóan, elengedett és sietve elindult az ajtó felé, míg én értetlenül pislogtam utána a lisztes dobozzal a kezemben. A következő másodpercekről csak képek maradtak meg, egy férfi lép be hozzánk, Jenna megtorpan, a férfi elkapja őt, megragadja a fejét, egy hatalmas reccsenés, Jenna holtan zuhan a földre, majd az idegen felém indul.
Lassan, határozott léptekkel, rezzenéstelen arccal közeledett felém. Tekintetem Jenna holttestére fagyott néhány pillanatra, lábaim a földbe gyökereztek, de a hirtelen jött sokknál nagyobb volt az életösztönöm. Gyorsan történt minden, fel sem fogtam mi zajlik körülöttem, de nem volt időm kérdésekre, a férfi egy fegyvert húzott elő a kabátja alól. Önkéntelenül cselekedtem, még mielőtt rám szegezhette volna, hogy talán fejbe lőjjön, a kezeim közt szorongatott dobozból az összes lisztet az arcába öntöttem, felkaptam a konyhapultról az első kést, ami a kezembe akadt és a nyakába döftem. Ám ő sem volt tétlen, mikor szemei megteltek liszttel, meghúzta a ravaszt, s a pisztoly elsült. Hála az égnek csak a felkarom súrolta, de nem lett komolyabb bajom.
Élettelenül zuhantam térdeimre, majd összekuporodtam, kezeimmel átfonva lábaim. A konyha vérben úszott. Nem értettem semmit.
Mikor apám hazaért, kénytelen volt beavatni. Nem egyszerű üzletember, maffiózó. Kihúzta a gyufát valakinél, s ezzel akarták őt figyelmeztetni, hogy golyót kap a fejébe a kicsi lánya. Ezután fél év menekülés következett, életem legnehezebb időszaka, az állandó készenlét. Alig voltam 17, de pontosan tudtam milyen érzés úgy lefeküdni aludni, vagy elmenni bárhova, hogy jó eséllyel az az utolsó dolog, amit életemben teszek. Megtanultam a pillanatnak élni.
Haragudtam apámra, utáltam őt, tönkre tette az életem, meg kellett ölnöm egy embert, de a legfájóbb mégis az volt, hogy ellökött magától, épp mikor a legnagyobb szükségem lett volna rá. Tudom, hogy azért tette, hogy megvédjen, de egyedül, a nagy világban, nem tudva hogy vadásznak-e még rád? Rettenetes.
Apu túl sok pénzt nem küldött, így abból kellett megélnem, ami épp akadt. Főként táncoltam, éjszakai bárokban. Persze nem volt egy álom meló, de egész jól fizetett és hozzá lehetett szokni.
A hónapok teltével egyre fullasztóbb volt ez az átmeneti állapot. Nem bírtam tovább, nem akartam tovább, eleget futottam. Ideje volt megállni és szembe nézni a sorsommal, nem félek tőle.