Anne Calder

Becenevek: Anne
Kor: 18
Foglalkozás: Tanuló
Iskola: Badminton Magániskola
Év: 4
Csoport: Diák
Play by: Jade Thirlwall

xxx

Szeret: Jókat enni, zenét hallgatni, partizni és mosolyogni
Nem szeret:Másokra hallgatni és a hazug embereket
Titkok:Megmérgeztem az apám, bár ez sosam derült ki
Pár szóban rólam:Könnyen ismerkedek, viszont ahhoz, hogy valakiben teljesen megbízzak, sokat kell tennie. Általában jókedvű vagyok, de ha véletlenül éppen rossz napom van, jobb, ha távol tartod magad tőlem. Az igazamért és azokért, akik fontosak nekem, bármit megtennék. Szeretek partizni. Könnyen kapható vagyok bármire akkor, ha én is akarom.

xxx

Haj: Bíbor
Szem:Barna
Különleges ismertető: Van egy tetkóm a csípőmnél, a v-vonalban.
Pár szó a kinézetemről: Mikor mosolygok (és ez elég gyakran van) látszódnak a gödröcskéim, amikre nagyon büszke vagyok. A hajamat általában kiengedve hordom. Követem a divatot, különösképp a színesebb, vadócabb darabokat szeretem. Nem vagyok túl magas (165 cm), de ha valahol megjelenek, akkor egyből felfigyelnek rám.

Anne Calder

Történetem

Azt hittem, hogy az életem tökéletes. Mindenem megvolt, amit csak szerettem volna. Barátok, párkapcsolat és egy majdnem tökéletes család. Túl hamar kellett felnőnöm... apám rendszeresen verte anyámat (néha engem is)és én ezt megelégelve, bosszúból mérget kevertem az italába (minek ivott mindig?!). Sosem voltam a társaság középpontja, de mindig kellő figyelmet kaptam. Épp elég barátom volt, hogy soha ne unatkozzak. Nem szerettem játszani az emberek érzéseivel. Általában megmondtam, amit gondolok, de ha jobbnak láttam, a másik érdekében képes voltam hazudni. A legjobb barátnőm olyan közel állt hozzám, mintha a testvérem lenne, de aztán a középiskola másodikban minden megváltozott Volt egy srác, bár osztálytársak voltunk, eddig nem figyeltünk fel egymásra. Az egyik osztálybuliban aztán összemelegedtünk, majd másnap átbeszélve a dolgot összejöttünk.
Majdnem egy éve voltunk már együtt és nem akartam mást, csak vele lenni egész nap. Hanyagoltam a barátaimat és a családomat is. Bár a barátnőmmel tartottuk a kapcsolatot, de már nem beszéltünk minden nap és eleinte úgy éreztem ez a kapcsolat közénk áll. Tudtam, hogy nem helyes ez a viselkedés, de olyan volt, mintha ez a kapcsolat örökké tarthatna. Sajnos a barátnőm és a pasim nem nagyon csípték egymást, így még közös programokat sem nagyon tudtunk csinálni.
Szerelmes voltam. Tudom, hogy ez nem magyarázat, de akkor azt hittem. Amikor együtt voltunk, nem érdekelt semmi, azt hittem ő mindig itt lesz nekem, megvéd mindentől és mindenben támogat. Minden nap elmondta, hogy mennyire szeret és én hittem neki. Már beszéltünk arról is, hogy összeházasodunk. Én kezdem el erről beszélni, de láttam, hogy őt is lázba hozza ha a közös jövőnkől beszélünk.
Túlságosan komolyan vettem az életnek ezt a részét. A barátnőmmel már ritkán jártunk el együtt partizni, de ha így történt, akkor az mindig „felejthetetlenre” sikeredett. Ahogy teltek a hónapok, kezdtük megszokni, hogy nem beszélünk minden nap és úgy éreztem, elfogadja a párkapcsolatomat, viszont nem fogja soha kedvelni őt.
Aztán pár nappal az első évfordulónk előtt minden összeomlott… Egyik reggel mikor belenéztem a pasim szemébe láttam, hogy valami megváltozott. Kértem, hogy mondja el, mi bántja, de nem akarta. Aztán megkérdezte tőlem, hogy mit érzek, mikor meglátom. Már itt nagyon éreztem, hogy valami nincs rendben. Elmondtam, hogy a szívem mintha ki akarna szakadni a mellkasomból és úgy érzem minden pillanat, amit nélküle töltök el, kárba vész. Ekkor belenézett a szemembe és ridegen annyit mondott: Én nem! Lehajtottam a fejem, de ő visszahúzta és úgy fogta, hogy a szemébe kellet, hogy nézzek. Elmondta, hogy úgy érzi, már nem szeret és hogy valószínűleg nem is szeretett, csak próbálta viszonozni az én szerelmemet. A többire nem nagyon emlékszem, mit mondott, csak ez a pár szó visszhangzott a fejemben. Mikor hazaértem, nem voltam képes sírni… és ez feldühített, szóval fogtam a legtöményebb üveg italt, amit otthon találtam és felhajtottam.
Átmentem a barátnőmhöz, hogy elmondhassam neki, mi történt ám ő azt mondta, hogy most a pasijával akar lenni. Ekkor döbbentem rá, hogy nem kellett volna elhanyagolnom. Ezek után teljesen depresszióba estem, nem beszéltem senkivel, csak egyedül ültem otthon, vagy egy kocsmában. Nem érdekelt a kinézetem sem az, hogy mit gondolnak rólam. Négy ilyen szánalmasan eltöltött hónap után az anyám közölte, hogy elköltözünk Bristolba. Úgy gondoltam, talán nem fog ártani a környezetváltozás. Teljesen más ember akarok lenni, magam mögött hagyom az eddigi életemet. Szerzek új barátokat és soha nem lesznek fontosabbak, mint egy párkapcsolat. Nem is vágyom most rá. Csak élni akarok, a pasik meg nem kellenek másra, minthogy a biológiai szükségleteimet kielégítsék… egyelőre.