eliza scott

Becenevek: Eliza, El, Liz, Liza, Nicky, Scottie, Skye
Kor: 16
Foglalkozás: ügyeletes fogtündér vagyok
Iskola: Roundview
Év: 2
Csoport: diák
Play by: Charlotte free

xxx

Szeret: pokollá tenni a nővérem életét, gumicukor, őrültségek, macskák, rockzene
Nem szeret: plázapicsák, a nővérem, spenót, One Direction, csótányok
Titkok: egyszer felgyújtottam a nővérem haját
Pár szóban rólam: Ha objektív akarok lenni, akkor inkább nem mondok semmit. Mindenki tökéletesnek akarja magát feltüntetni, és hazudik a személyiségéről... De ha bárki mást megkérdezel, biztos azt mondja, hogy lázadó vagyok és nem félek az összetűzésektől. Ami a szívemen az a számon, mindig kimondom, amire gondolok. Hát, még olyanokat is hallhatsz rólam, hogy mindenkivel flörtölök, aki az utamba kerül, és bosszant, ha rám mondják, hogy túl rámenős vagyok, de tudod mit? Ezt inkább teszteld le, és akkor megtudod. Ateista lennék? Meglehet. Isten számomra valami olyasmi, ami csak arra jó, hogy a papok és az apácák megélhessenek a semmittevésből és abból, hogy az embereket hülyítik.
Még egy jó tanács, mielőtt megpróbálsz megítélni: először ismerj meg. Lehetek a legjobb barátod, vagy a legrosszabb rémálmod. Nincs középút. Nincs ideális választás. Nos, a döntés csak rajtad áll... Beszállsz ebbe a játékba vagy sem?

xxx

Haj: rózsaszín
Szem: szürkéskék
Különleges ismertető: a rózsaszín hajam nem elég különleges?
Pár szó a kinézetemről: Nem vagyok sem túl magas, sem túl alacsony. Az alakomra sincs mit panaszkodnom, sokan irigylik a kinézetem. A hajam, mint már korábban említettem, rózsaszín, eredetileg fekete, és egyenes szálú, általában kiengedve hordom. Nem szokásom tonnányi sminket az arcomra kenni, mint egyeseknek, legtöbbször csak szemceruzát és szájfényt használok. Ami az öltözködésemet illeti, az hangulatfüggő. Legtöbbször így is farmerben, pólóban és tornacipőben fogsz látni, ahogy éppen órára rohanok. Na igen, ha valaki állandóan késésben van, nem szokása órákat szarakodni a tükör előtt.

Elizabeth Nicole Scott

Történetem

+18!
Már a sokadik órát töltöttem a szobámban, párnákat szorítva a fülemhez. A földszintről üvöltött a zene, csakúgy, mint minden alkalommal, amikor a szüleim elutaztak otthonról, és a bátyámra bízták a házat. Minden alkalommal, amikor egyedül voltunk, őrült bulival végződött minden, ami után persze mindig én takarítottam, nehogy a szüleink megtudják, mit művel Tyler, miközben ők házon kívül vannak.
Utáltam ezeket a bulikat. A bátyám ismerősei, mind egytől-egyik drogosok, rossz hírű mocskok, akikkel még nappal, józanon is rettegtem találkozni, nem hogy éjszaka, amikor hullarészegek. Mégis, valami oknál fogva úgy döntöttem, hogy itt az ideje véget vetni a jókedvnek. Félredobtam a párnákat, amiket eddig a fülemhez szorítottam, felrángattam magamra a farmerom, és kiléptem a szobám ajtaján. A földszint felé vettem az irányt, miközben gondolatban próbáltam összerakni, mit is fogok igazából mondani. Sosem voltam az a túlzottan vakmerő típus, legalábbis sosem annyira, hogy be merjek szólni egy nagyobb bandányi fazonnak, akiktől futkos a hátamon a hideg. Gyáva lennék? Megeshet. De kurvára rettegek tőlük, esküszöm.
A negyedik lépcsőfok magasságán muszáj voltam átugrani a korláton, ugyanis az onnantól lentebbi lépcsők le voltak foglalva egy csókolózó párocska által. Mi az isten...? Ha tudtam volna, hogy ilyen dolgok fognak itt várni, le se jövök. Persze akkor meg egész éjjel nem tudtam volna aludni, úgyhogy azt hiszem... Ideje lenne cselekedni. Határozott léptekkel indultam el a nappali felé, hogy megkeressem a bátyá.. Az ott Absynthe? Itt ilyenek is vannak, és nekem senki sem szólt?
Illene rólam tudni, hogy általában nem iszok, nem drogozok, és cigizni is csak ritkán szoktam, de amióta először megkóstoltam, gyengeségem az absynthe. A zöld tündér, akiről nem is tudtam, miféle veszélyeket hordoz magával... Amíg bele nem kóstoltam.
Kezdjük ott, hogy eszem ágában sem volt inni ma este. Egyszerűen véget akartam vetni ennek az egész szarakodásnak, amit a bátyám kulturáltan házibulinak nevez, kizavarni innen mindenkit a picsába és végre elhúzni aludni, mert holnap reggel fontos találkozóm van. De az az üveg ott, a konyhaasztalon nagyon csábító volt...
Három...
Kettő...
Egy...
- Megvagy! - amint a karmaim közé kaparintottam az üveget, egyből elvigyorodtam. Enyém vagy, cicuka, és már senki...
- Nocsak, nocsak, mit látnak szemeim... Tony Skylar, a suli jófiúja és az absynthe? - Villant a vaku, egy pillanatra megfosztva engem ezzel a látásomtól. Csak mikor újra visszanyertem azt, vettem jobban szemügyre, ki fotózott le... és akkor azt hittem, ott fog elvinni a szívroham. Alex Scott, az iskolai focicsapat kapitánya az én házamban?! Ajajj, ebből még bajok lesznek...
- Talán probléma? - provokatívan rávigyorogtam, mire csak megvonta a vállát. Pár pillanattal később már két pohárral állt előttem, amiket nem is tudom, honnan szedett elő. Értetlenül bámultam rá, mire kivette a kezemből az üveget (ne, ne, ne! add vissza!) és majdnem peremig töltötte mindkét poharat, majd az egyiket felém nyújtotta.
- Egészségedre! - Felhajtotta az egész pohárral; én pedig, mivel nem akartam lúzernek tűnni, ugyanígy tettem. Aztán mire észbe kaptam, már a hálószobámban voltunk, és ő vadul csókolt, mire én sem maradtam adósa. Igen, az alkohol eléggé a fejembe szállt, bár azt tegyük hozzá, hogy elég sokat ittam...
- To... Tony.. - a körmei a hátamba vájtak, vékony patakokban engedve szabadjára a vérem. Akkor valahogy nem tudtam erre nagyobb figyelmet fordítani; sokkal inkább lekötöttek a srác ajkai, amik követelőzve tapadtak az enyémekre. A csókjait egyre vadabbul és agresszívabban adtam vissza, azt akartam, hogy sose felejtse el ezt az éjszakát...
Az alkohol teljesen más embert csinált belőlem. Nem törődtem azzal, hogy igazából mit is csinálok, kivel csinálom, és mi történik körülöttem. Csak mi ketten léteztünk, én és Alex, meg a zöld tündér mámorító hatása.
Nem is emlékszem, hogy történt, hogy hozzákötözött az ágykerethez. A bilincs jéghideg vasa a csuklómba vágott, de nem próbáltam szabadulni. Amúgy sem sikerült volna. Akkor meg minek próbálni?
- Alex... Mire készülsz? - Bármennyire is igyekeztem, hogy a hangom ne remegjen, és ne hallja meg benne azt a vágyat, amit éreztem, de nem jött össze. De válasz helyett csak sejtelmesen rám mosolygott. Azt hiszem, az volt az a pillanat, ami egyből kijózanított. Én ezt nem akartam. Nem itt, nem most, nem vele. - Alex... engedj el.
- Ó nem, cica, ha már belekezdtél, fejezd is be. - Basszus. Basszus, basszus! Mi a fasz van velem, komolyan?! Mi a picsáért kellett nekem hozzáérnem ahhoz a kibaszott üveghez!
A tehetetlen düh elöntötte az agyam, már nem tudtam élvezni Alex csókjait, bármennyire is profi volt abban, amit csinált. Kínzó lassúsággal gombolta ki az ingem gombjait, miközben gyengéden csókolgatta a nyakam. Na jó, lehet, hogy dühös voltam magamra, meg rá is, hogy legszívesebben kitekertem volna a nyakát, de nem mondhattam azt sem, hogy nem élveztem, amit velem csinált.
- Alex... - Megremegett, amikor kimondtam a nevét, de szelíd mosollyal az arcán rám nézett, félbeszakítva az eddigi cselekedeteit.
- Igen? - Ajkai félszeg mosolyra húzódtak, mintha már tudta volna, mit akarok mondani.
- Ha most eloldozol, saját kezűleg foglak megölni. - Elvigyorodott, majd visszatért ahhoz, amit félbehagyott. A keze egyre lejjebb vándorolt, míg végül megállt valahol a nadrágom övének a táján. Hirtelen bitangul melegem lett, szinte kedvem lett volna felugrani az ágyról és kinyitni az ablakot. Ki vette feljebb a fűtést?
Alex gyakorlott mozdulatokkal csatolta szét az övem, gombolta ki a nadrágom majd rángatta azt le rólam. Mire észbe kaptam, eloldozta a bokáimat, de rögtön vissza is voltam kötözve. Ezt meg hogy csinálta? Ha jobban figyeltem volna, akkor... Mi is lenne? Nem tudom. De nem akartam menekülni. Nem most.
Az enyémhez képest az ő bőre jéghideg volt, ami miatt minden alkalommal megborzongtam, amikor csak hozzám ért. Volt benne valami, aminek nehéz volt ellenállni, de ugyanez a dolog valamiért megijesztett benne... Félni vagy megijedni, lenni vagy nem lenni, élni vagy meghalni... Te jó ég, miken gondolkodok...?!
A tűz felemésztett, lassan és kínzóan, és azt hiszem, abban a pillanatban bármit megadtam volna azért, hogy ez az éjszaka örökké tartson. Sosem tudtam igazán, mit akarok, mindenre vágytam egyszerre, de a szex az iskolai focicsapat kapitányával, hát... sosem volt ezen a listán. Sosem gerjedtem a srácokra, egyikre sem, bár sokan gondolhatták így. Mindig is jobban szót értettem a lányokkal, nem voltam a focicsapat tagja, nem jártam bulikba, nem...
Ráharaptam az alsó ajkamra, mind az élvezettől, mind a fájdalomtól; megéreztem a számban a vérem ízét, miközben Alex üvöltve jutott a csúcsra. Ezután már minden villámgyorsan történt: a nadrágja zsebéből előkerült egy kés, majd mire észbe kaptam, az alkaromba már bele volt vágva két szó: "Alex's bitch".
Alex kurvája.
Hova jutottunk...?
Eloldozta a bokáimat, megszabadított a bilincsektől, majd felöltözött, és még mielőtt távozott volna a szobámból, megállt az ajtóban, és visszanézett rám. Az ágy tetejében, a párnák közt kuporogtam, az alkaromhoz szorítva a lepedőt, amin már most hatalmas vérfolt éktelenkedett.
- Legközelebb vigyázz a zöld tündérrel, kedves... - majd még utoljára egy csókot dobott felém, majd elnyelte őt a hangos földszinti forgatag, én meg ott maradtam a szobámban, elhagyottan és megalázva.
Alex's bitch.
Bassza meg.

hozott, innen.